Eladó a képen látható nagyon szép ezüst kupa. Angliában, Birmingham-ben készült 1936-ban. Magassága 15 cm, szélessége a füleknél 13 cm. Súlya 175 gramm (nincs súlyozva). Nagyon szép növényi mintázat díszíti. Szép állapotú és fényű, gyűjteménybe való műtárgy. A palástján a fémjel már kissé elhalványult. A fedelében is található fémjel.
Jelenlegi ára: 46 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 20:22
. Gyönyörű antik ezüst kupa - Jelenlegi ára: 46 000 Ft
2015. április 30., csütörtök
Neutrik NP3X 6,3-as stereo jack dugó ÚJ - Jelenlegi ára: 999 Ft
Neutrik NP3X 6, 3-as stereo jack dugó, új, bontatlan csomagolásban.
4dkg/db. A tényleges postaköltség a vásárolt mennyiség súlyától függ.
Kérem, a termékre csak az licitáljon, aki valóban meg szeretné azt vásárolni. A nyertes 3 napon belül felveszi velem a kapcsolatot és egy héten belül, ha nem állapodunk meg másként, ki is egyenlíti annak vételárát. Amennyiben ezt a csekély kérést a vevőnek nem sikerül teljesítenie, negatív értékeléssel jutalmazom, és a terméket ismét meghirdetem. Licitet nem törlök! Sajnos az utóbbi időben a piacteret ellepte az anyagi háttér nélkül, heccből, vásárlás után eltűnő, időhúzó licitálók tömege, ezért sem időm, sem energiám nincs könyörögni, hogy a "feledékeny" vásárló jelentkezzen.
Kérem szíves megértését!
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 19:37
. Neutrik NP3X 6,3-as stereo jack dugó ÚJ - Jelenlegi ára: 999 Ft

IBM QLOGIC 4GB FIBRE CHANNEL FRU41Y8525 - Jelenlegi ára: 18 000 Ft
IBM QLOGIC 4GB FIBRE CHANNEL EXPANSION CARD (CFFV) 41Y8525
- FRU: 41Y8525
- Kompatibilitás:
IBM eServer Blade HS20 7981
IBM eServer Blade HS20 8843
IBM eServer Blade HS21 7995
IBM eServer Blade HS21 8853
IBM eServer Blade LS20 8850
IBM eServer Blade LS21 7971
IBM eServer Blade LS41 7972
Az ár bruttóban értendő.
A nettó ár: 14175HUF
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 13:57
. IBM QLOGIC 4GB FIBRE CHANNEL FRU41Y8525 - Jelenlegi ára: 18 000 Ft

Shark kézi porszívó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció tárgya egy Shark kézi porszívó
Shark kézi porszívó
Könnyen tisztítható
A porszívó 110 V-os
Kipróbált, tökéletesen működik, de használatához 220 V-os inverteles feszültségátalakító szükséges.
Termékeimet csak GLS futárszolgálattal küldöm. 1000 Ft/csomag. Az 1000 Ft-os csomagszállítási díjba kb. 5-6 megnyert termék fér bele, amit egyszerre tudok küldeni.
Minden termékemet külön fotózom, sorszámozom. Amennyiben rendelkezem hozzá leírással, kiegészítőkkel vagy tartozékokkal, azokat is a termék mellé fotózom.
Kipróbálva volt, tökéletesen működik.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-06 13:09
. Shark kézi porszívó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Fekete alkalmi szandál - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Fekete, nagyon csinos alkalmi szandál eladó!
Hibátlan!
Elöl keresztpánttal.
36-os méretezésű.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 12:04
. Fekete alkalmi szandál - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Hibátlan!
Elöl keresztpánttal.
36-os méretezésű.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 12:04
. Fekete alkalmi szandál - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Cat5 UTP Patch kábel szerelt 25m internet hálózat - Jelenlegi ára: 1 899 Ft
Cat5 UTP Patch kábel szerelt 25m internet, hálózat
Új termék
Számítógép hálózatba kötéséhez
Új termék
25m Cat5 UTP kábel, két végén törésgátlós csatlakozóval
Jelenlegi ára: 1 899 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 11:33
. Cat5 UTP Patch kábel szerelt 25m internet hálózat - Jelenlegi ára: 1 899 Ft

Fehér Polár együttes 56-os - Jelenlegi ára: 800 Ft
Eladó Polár együttes - szett
56 hó-s méretben hibátlan, újszerű állapotban.
Nagyon szép darab ez is, pihe-puha anyagú.
Kérésre szívesek mérek méreteket.
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 10:18
. Fehér Polár együttes 56-os - Jelenlegi ára: 800 Ft
IKEA Leksvik dohányzóasztal - Jelenlegi ára: 5 999 Ft
IKEA Leksvik dohányzóasztal eladó. Erősen karcos, elsősorban az asztallap, az ára azért ennyire baráti.
Anyaga: antikra pácolt tömör fenyő.
Mérete: 118x59, M51 cm.
A vevőtől 3 napon belüli átvételt kérek!
Nem postázom!
Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-04 09:25
. IKEA Leksvik dohányzóasztal - Jelenlegi ára: 5 999 Ft

Átmeneti tavaszi vékonyan bélelt kabát,dzseki,ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Takko-ban vásárolt kabátka.
Vékonyan bélelt, kapucnis, mely lepatentolható, kapucni belseje és a gallérja mintás.
Új!
Beleírt mérete: 6-7 év, 122-es
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 08:17
. Átmeneti tavaszi vékonyan bélelt kabát,dzseki,ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Indiai moletti tunika 52-es 1Ft!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft
Szeretettel köszöntelek
Minden darab ruhának sokkal élénkebb szine van a valóságban.
A képen látható, gyönyörű, himzett, flitter diszitéses hófehér tunikát kinálom eladásra.
Anyaga: pamut
Méret cimke szerint : 52-es
Mindig a mért adatokat vedd figyelembe!!!!! !!!!! !!
KÉRLEK MINDEN ESETBEN KÜLDD EL A POSTÁZÁSI CIMEDET és a felhasználó nevedet. KÖSZÖNÖM.
3 munkanapon belül postázok.
Neharagudj, de licitet nem törlök.
hosszát és az ujj hosszát nyaktól mérem.
Alaposan nézd meg a fotókat, mert sajnos nem vagyok egy fotóművész, hát ez bizony látszik a képeken is.
Ha külön nem jelölöm, akkor a kiegészitők nem képezik az aukció tárgyát.
mell : 2x64 cm
mell alatt: cm
derék: 2x65 cm
váll: 49 cm
csipő: 2x70 cm
hossz hónaljtól: 46 cm
hossz elöl: 71 cm
ujj hossz: 38 cm
POSTÁZÁSI DIJ: 525 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-11 20:48
. Indiai moletti tunika 52-es 1Ft!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eredeti Devergo papucs 37-es olcsó - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
EREDETI devergo PAPUCS PÁR ALKALOMMAL HORDOTT
SAJÁT DOBOZÁBAN POSTÁZOM
POSTÁZOM IS
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-06 07:08
. Eredeti Devergo papucs 37-es olcsó - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
SAJÁT DOBOZÁBAN POSTÁZOM
POSTÁZOM IS
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-06 07:08
. Eredeti Devergo papucs 37-es olcsó - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Új Marlboro 48-as férfi vászon short/capri nadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Vadi új Marlboró rövid nadrág.
Anyaga 100% pamut .
Ülep elől: 32 cm, ülep hátul: 42 cm.
Szára alul 27 cm.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 06:24
. Új Marlboro 48-as férfi vászon short/capri nadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Téli meleg sálak 3 db együtt olcsón! - Jelenlegi ára: 590 Ft
3 db téli, meleg, női sál együtt.
A mackós sál hossza 150 cm, szélessége 23 cm, a vastag sál hossza 140 cm, szélessége 20 cm, a puha sárga sál hossza: 160 cm, szélessége: 20 cm.
Kérésre szívesen lemérem őket!
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 05:40
. Téli meleg sálak 3 db együtt olcsón! - Jelenlegi ára: 590 Ft

Önvédelmi paprika spray, bors spray, OC, 40ml G... - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Ideális sportolóknak
Kézhez álló forma
Az USA-ban szinte az összes nagyvárosi rendőrség rendszeresítette. Agresszív állatok, kutyák, medvék támadása esetén is sikeresen bevethető. Extrém, azonnal hatással az orra, szemekre és nyálkahártyákra.
Műszaki adatok
Tartalom: 40 ml
Műszaki adatok
Tartalom: 40 ml
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Önvédelmi paprika spray, bors spray, OC, 40ml G... - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Superman kilövős játék karácsonyra - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Superman korongkilövő játék
Superman a kedvenc mesehősA repülő figura köpenye alatt van egy korongtároló, majd a köpenyét lenyomva azt ki lehet lőni belőle. A korong a mellkasán lévő nyíláson kersztül jön ki.
Nem kilövőként is hasznélható, hanem csak önálló figuraként is játszható vele: )
2db műanyag korong van hozzá
Mérete: 25-26cm-es
Masszív erős.
Ritka játék, sehol senkinél nem láttam még! Teljesen tökéletes állapotban!
KARÁCSONYRA SIMÁN ODAÉR: )
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-20 00:18
. Superman kilövős játék karácsonyra - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

4833 Régi díszes mikroplüss terítő nipp alátét - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Bordó színű, mikro plüss porcelán alátét terítő, díszes ezüst szegéllyel. Szélesség: 40 cmHosszúság: 87 cmSúly: 0. 147 kg
Termékeim között több terítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
( terítő terítőalátét )
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-02 23:42
. 4833 Régi díszes mikroplüss terítő nipp alátét - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

next elefántos tunika ruha 0-3 hó (62-es)ÚJ(0000) - Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Az aukció tárgya:
Csak a gyönyörű next sok figurás (elefánt, kisegér) hosszú ujjú tunika/ruha
A tunika/ruha
- havány rózsaszín, pamut anyagú
- elején, mellrésznél, gumival összehúzott
- hátulján három gombbal zárdóik
- alján, elöl és hátul sok pasztell színű mintával díszített ( elefánt, kisegerek, virágok, pillangók)
2014-es kollekció
A kép katalóguskép!
A termék állapota:
ÚJ, címke nélküli
A termék hibája:
Nem találtam rajta hibát
A termék + méretei:
Karöltő: cm
A termék súlya:
g
Személyes átvételi lehetőség:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext
Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 22:49
. next elefántos tunika ruha 0-3 hó (62-es)ÚJ(0000) - Jelenlegi ára: 2 790 Ft

2015. április 29., szerda
FIÚ SZUPER CSINI ING TAKKO 146-152 - Jelenlegi ára: 1 190 Ft
FIGYELEM!!!! A RUHÁT MÁSHOL IS HÍRDETEM , ÍGY LEÜTÉS ELŐTT KÉRDEZZ!!!!
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ FIAM KINŐTT SZUPER CSINI , CSAK ALKALMAKKOR VISELT FEHÉR LILA KOCKÁS , NYOMATTAL DÍSZÍTETT ING!
HASZNÁLT ING! DE NEM SZAKADT! NEM FOLTOS! SZÉP ÁLLAPOTÚ!
NÉZZ KÖRÜL , MERT RENGETEGET NŐTT A FIAM HIRTELEN ÉS SOK RUHÁJÁT TETTEM FEL! A VATERAFUTÁR 2KG-IG 790fT !!!
HOSSZA 60CM
UJJHOSSZ 65CM
MELLSZÉLESSÉG 45CM*2
A SZÉP ÁLLAPOTÚ HASZNÁLT RUHA NEM AZONOS A BOLTI ÚJJAL!
Remélem nem fogsz csalódni termékeimben. Mivel nem vagyok tévedhetetlen, ezért, ha a megnyert termékkel valami gondod támad, kérlek először nekem írj, mindenre van megoldás! Nem szeretnék csalódást okozni!
A pontos postai árat csomagolás után tudom megmondani, ATTÓL FÜGGőEN HOGY ajánlott küldeményként, a mindenkori postai díjszabásnak megfelelő összegért. PAPÍRBA VAGY DOBOZBA/+MIN. 200G/ CSOMAGOLOK!.
A termékeim általában használtak, ezért megpróbálom a legjobb fotókat készíteni. Az általam felfedezett hibákat a termékleírásban közlöm. Ettől
eltekintve apró hibák előfordulhatnak.
Az új termékeket mindig jelzem már a címben is!!!!
Nézz körül a többi termékem között is, ha találsz valamit postaköltséget spórolhatsz! Sima levélként csak a vevő felelősségére postázok!
VATERAFUTÁRRAL IS SZÁLLÍTOK!!!
Rendelés esetén átvehető személyesen Tatabányán, a vásárlást követő első munkanaptól, bármely hétköznapon, vagy postai úton
Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 22:05
. FIÚ SZUPER CSINI ING TAKKO 146-152 - Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Gyónás gyilkosság után - 28 nap - Szép kis nap.... - Jelenlegi ára: 1 599 Ft
Eladó 4 db. dvd film, újszerű illetve új állapotban! -1599 ft/db. -
Magyar feliratos filmek!
Import kiadványok:
28 nap
Vad nők
Jelenlegi ára: 1 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 21:00
. Gyónás gyilkosság után - 28 nap - Szép kis nap.... - Jelenlegi ára: 1 599 Ft
Magyar feliratos filmek!
Import kiadványok:
28 nap
Vad nők
Jelenlegi ára: 1 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 21:00
. Gyónás gyilkosság után - 28 nap - Szép kis nap.... - Jelenlegi ára: 1 599 Ft
Drapp parafa talpú könnyű török papucs 37 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Üdvözöllek az aukciómon!
Eladó 37-es újszerű állapotú török parafa talpú papucs.
Felső része textil.
Éppen csak bejáratós volt ... de kicsi lett.
Sarokmagasság: 5 cm.
Belső talphossza: 24 cm.
Postázom is!
252 gr.
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 12:30
. Drapp parafa talpú könnyű török papucs 37 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Fiore List Verde díszcsík akció! - Jelenlegi ára: 255 Ft
Most akciós áron eladó zöld színű díszcsík.
Mérete: 4x20 cm.
Ára: 255 Ft/db.
Jelenlegi ára: 255 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 11:51
. Fiore List Verde díszcsík akció! - Jelenlegi ára: 255 Ft
Mérete: 4x20 cm.
Ára: 255 Ft/db.
Jelenlegi ára: 255 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 11:51
. Fiore List Verde díszcsík akció! - Jelenlegi ára: 255 Ft
3szerelt+3 üres botnak botzsák +rod-pod tartó 135 - Jelenlegi ára: 18 200 Ft
Három szerelt, és három nem szerelt botnak!
Két rekeszes!
A legjobb minőségű anyagokból készült,
Egy jó táska legyen természetes színű, strapabíró, vízálló, és ellenálló a kosszal szemben.
A táska bírja a hideget és a meleget is, elasztikus, cipzárjai is állják a sarat az időjárással szemben Többször varrott, a legjobb minőségű Polyester anyagokból készül.
Bármilyen színben és méretben elkészítjük!
Egyéni igény szerint is!
Bojlis bottáska jellemzői
- garantáltan rögzíti botjait szállítás közben
- minden kritikus ponton párnázott
- extra nagy párnázott orsótartók
- 2 nagy cipzáros külső zseb
- 90-es szák tartó, oldalcipzáros
- stabil cipzárak, amik kisebb koszolódás esetén is kiválóan futnak
- erősen, vastagon párnázott vállpánt
- erősen, vastagon párnázott fülek
- Polyamid 600 D anyagú
- belül PVC és speciális szivacs bélés található
- 3 szerelt (orsóval ellátott) és 3 szereletlen bot kényelmes szállítását teszi lehetővé
- külön rod-pod tartó rekesz(135*26*11)
Méretei: 135 x 26 x 17 cm
Jelenlegi ára: 18 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 10:59
. 3szerelt+3 üres botnak botzsák +rod-pod tartó 135 - Jelenlegi ára: 18 200 Ft

SZAMOS cipő félcipő sportcipő vagány fiúknak 21 - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
SZAMOS cipő eladó vagány fiúknak eredeti dobozában
belső talphossz: 13 cm
külső talphossz: 15 cm
méret: 21 címke szerint
1 gyereket kiszolgált cipő, a használat látszik rajta, az orrán gumi van, az a rész van egy kicsit megkopva a motorozástól. Tépőzár jól működik, helyes kutya van rajta, a fiam imádta.
személyes átvétel pomázon, vagy a jászai mari térnél, ill postázom. a postaköltség irányadó, pontos összeget csomagolás után tudok írni.
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 09:59
. SZAMOS cipő félcipő sportcipő vagány fiúknak 21 - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

LYCRA XXL-s biciklis rövidnadrág K-11. - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
KIHAGYHATATLAN KARÁCSONYI AKCIÓ !!!
Óriási készlet kisöprés!
Már most gondoljon az ünnepekre ezzel a szenzációs ajánlattal!
30%-os kedvezmény: ha termékeim közül vásárol fix áron 10. 000 Ft értékben!
50%-os kedvezmény: ha termékeim közül vásárol fix áron 20. 000 Ft értékben!
Az 50 %-os kedvezmény mellé ráadás: postaköltség mentesség!
Az akció december 31. -ig tart.
Ne licitáljon, fixáljon!
Jó nézelődést, vásárlást mindenkinek !!
Újszerű biciklis ruházat a bolti ár töredékéért!
Kitűnő állapotban lévő, fekete, betétes, Lycra biciklis rövidnadrág, XXL-s méretben eladó!
Összetétele: 80% polyamid, 20% elastan.
A mért adatok segítenek a választásban!
Méret:
*derék: 38cm(közepesen kihúzva)
*hosszúság: 60cm
*ágyékhossz: 31cm
Ha bármi kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal!
_________________________________________________________________________________________
Kérem tekintse meg bártan többi, kiváló minőségű használt ruhámat is! Áruim között, minden méretben, akár több száz márka közül válogathat!
A 2014-es postai díjszabást találja a borítékra kattintva!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 09:21
. LYCRA XXL-s biciklis rövidnadrág K-11. - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Tupperware 750ml öko, műanyag palack Pattintós - Jelenlegi ára: 2 240 Ft
Tupperware ÖKO palack 750ml Pattintós, sportkupakos !
Hideg, meleg és szénsavas italokhoz.
Az új pattintós kupakkal rendelkező palackok kiválóan záródnak, így biztonsággal szállítható benne a folyadék. Az új típusú kupak segítségével akár vezetés vagy utazás közben is könnyen ihatunk belőle, a kupakot lecsavarva pedig ugyanolyan nagy a szája, mint a hagyományos Öko Palackoknak, így az ásványvízbe a citromot is könnyen bele lehet csavarni és a tisztítása is könnyű. Mosogatógépbe is tehető.
Mérete: 7, 3 x 24cm
Az Öko Palack nem tartalmaz semmilyen egészségre káros anyagot, és magas hőmérsékleten, mosogatógépben is tisztítható!!!
Budapesten személyesen átvehető.
Jelenlegi ára: 2 240 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 08:40
. Tupperware 750ml öko, műanyag palack Pattintós - Jelenlegi ára: 2 240 Ft

GEORGE 40/42-es,flitteres partytunika,ruha - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az oldalamon található termékek nem a magyar piacra készültek, méretezésük eltérő lehet!
Kérlek mindig vedd figyelembe az általam mért és lent közölt adatokat, függetlenül attól, hogy a méretcímkén mi szerepel!
Aukciómon a Tiéd lehet ez a divatos , GEORGE 40/42-es, karcsúsított, szaténszegélyes, hátul gombos, flitteres partytunika, ruha.
Anyaga poliészter.
Méretek:
Váll: 59
Ujj: -
Hossz válltól: 80
Hossz hónaljtól: 56
Mell: 106
Derék: 100
Csípő: 106
Oldalamra folyamatosan töltök fel új termékeket , nézz be hozzám máskor is!
Sikeres licitálást!
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-12 08:04
. GEORGE 40/42-es,flitteres partytunika,ruha - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
J-105 Airsoft Pisztoly Fém C 18 Új Termék - Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Eladó szép állapotban, nézd meg a többi akciomat is,
Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 07:25
. J-105 Airsoft Pisztoly Fém C 18 Új Termék - Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 07:25
. J-105 Airsoft Pisztoly Fém C 18 Új Termék - Jelenlegi ára: 5 900 Ft
NIKE női capri, rózsaszín nike pro hypercool ca... - Jelenlegi ára: 10 950 Ft
| Megnevezés: NIKE női capri, rózsaszín nike pro hypercool capri 2. 0 | női fitness capri | EU Méret: M | UK Méret: M | Cikkszám: 642564_____0647____M | Anyag: Poliészter | Szín: rózsaszín
Jelenlegi ára: 10 950 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. NIKE női capri, rózsaszín nike pro hypercool ca... - Jelenlegi ára: 10 950 Ft
Jelenlegi ára: 10 950 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. NIKE női capri, rózsaszín nike pro hypercool ca... - Jelenlegi ára: 10 950 Ft
Szexi-romantikus felső S,M-es - Jelenlegi ára: 599 Ft
Szinte új, nagyon szép állapotú, vékony, polyester, sztreccses anyagú, különleges hátú felső. S/M-es. Kérlek a mért adatokat vedd figyelembe! Hossza: 66cm, mellbősége: 37cm. Minden rucit frissen mosva, vasalva küldöm. Dohányfüst és állatszőr mentes lakás!
Jelenlegi ára: 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 05:46
. Szexi-romantikus felső S,M-es - Jelenlegi ára: 599 Ft
Jelenlegi ára: 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 05:46
. Szexi-romantikus felső S,M-es - Jelenlegi ára: 599 Ft
SOYAL-SENTRY USB-RS485 converter USB portra csa... - Jelenlegi ára: 12 110 Ft
SOYAL-SENTRY USB-RS485 converter USB portra csatlakoztatható RS232-RS485 átalakító
A SOYAL-SENTRY USB-RS485 converter egy RS232-RS485 átalakító, mely RS485 soros csatlakozással rendelkező berendezések USB porttal rendelkező számítógéphez történő csatlakoztatását teszi lehetővé. Az átalakító egy virtuális COM portot hoz létre, mely száma, valamint összes paramétere konfigurálható a meghajtóprogram kezelőfelületén keresztül. Használható például SOYAL beléptetőrendszerek számítógéphez történő csatlakoztatásához (programozás, adatgyűjtés, munkaidő nyilvántartás, stb. ), Sentry PC alapú DVR kártyákhoz csatlakoztatott RS485 csatlakozású kameramozgatók vagy mozgatható kamerák vezérléséhez (PTZ vezérlés), de használható bármilyen RS485 csatlakozással rendelkező berendezéshez, mely számítógéphez történő csatlakoztatásához COM porton történő kommunikáció szükséges. Az RS485 csatlakozású berendezések címezhető eszközök, így egy átalakítóval több berendezés is csatlakoztató egyetlen gerinckábelről leágaztatva (a csillagpontos bekötés kerülendő, mert kommunikációs hibához vezethet). Az átalakító számítógéphez csatlakoztatásához egy szabványos A-B típusú USB kábel szükséges. Külön tápellátást nem igényel (USB portról kapja). Tartalmaz egy jumperrel aktivizálható beépített 120 ohmos lezáró ellenállást. - CE minősítés. - RoHS tanúsítvány.
Jelenlegi ára: 12 110 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. SOYAL-SENTRY USB-RS485 converter USB portra csa... - Jelenlegi ára: 12 110 Ft

Vw Golf 4 világításkapcsoló - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Vw Golf 4 világításkapcsoló a képen látható állapotban eladó!
Megkérem a nyertes licitálót , hogy 5 munkanapon belül jelentkezzen!
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 00:08
. Vw Golf 4 világításkapcsoló - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Megkérem a nyertes licitálót , hogy 5 munkanapon belül jelentkezzen!
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-19 00:08
. Vw Golf 4 világításkapcsoló - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Anglia one penny 1917 - Jelenlegi ára: 90 Ft
Eladó a képeken látható pénzérme.
Ajánlott posta 400 Ft
Kérésre postázom elsőbbségivel is 160 Ft
Természetesen a postaköltséget csak egyszer számolom fel !!!
Ha bármi kérdése van, tegye fel bátran.
Nem postázom külföldre és utánvétellel sem !
Jelenlegi ára: 90 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 23:17
. Anglia one penny 1917 - Jelenlegi ára: 90 Ft

4 db-os Star Wars-os kiszúró, kinyomó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
4 db-os Star Wars-os kiszúró, kinyomó.
Csomagolás nélküli, új termék.
Személyesen Tatabányán átvehető vagy postázni tudom.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 22:32
. 4 db-os Star Wars-os kiszúró, kinyomó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
MINŐSÉGI EGYENES LÓFAROK & COPF 50 CM ,14-SZÍN - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
FORMÁZHATÓ , MOSHATÓ, TELJESEN TERMÉSZETES HATÁSÚ, KÖNNYEN FELTEHETŐ!
A TERMÉK KÜLFÖLDRŐL RENDELHETŐ, SZÁLLÍTÁSI IDŐ KB . 14-45 Munkanap! A POSTAI CSÚSZÁSOKÉRT NEM TUDOK FELELŐSSÉGET VÁLLALNI!
Nézz szét nálam , vigyél mást is, spórolj a postaköltségen!
Köszi hogy benéztél!
A terméket közvetlenül a gyártótól rendeljük meg, kifejezetten az Ön kérésére készítik el.. A vásárlásával Ön az itt leírtakat elfogadja.
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 21:57
. MINŐSÉGI EGYENES LÓFAROK & COPF 50 CM ,14-SZÍN - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
2015. április 28., kedd
ÚJ Cirkuláris polárszűrő 55mm CPL ÚJ! KÉSZLETEN! - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Eladó új cirkuláris polárszűrő 55mm méretű, bontatlan csomagolásban, dobozában. Készleten!
A szűrő japán optikai üveg felhasználásával készült.
Azonnal tudom postázni.
A polarizációs szűrő megakadályozza vagy csökkenti a polarizált fény objektívbe kerülését. Ezáltal kiszűrődnek az üvegről, vízfelületről, vagy más fém felületről való fényvisszaverődések, a színek tisztábbak lesznek, az ég kék színe pedig intenzívebbé válik.
Természetfotózás: kiemeli a zöld színeket, kiemeli a felhőzet kékjét, a vízfelszín zavaró csillogását kiszűri, növeli a rekeszidőt.
Tárgyfotózás: a tárgyon jelentkező környezeti tükröződéseket kiszűri.
Kirakatok fotózásánál nélkülözhetetlen, az üveg csillanását eltávolítja.
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 21:23
. ÚJ Cirkuláris polárszűrő 55mm CPL ÚJ! KÉSZLETEN! - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

AKKU BOSCH 710055 REDŐNYAUTOMATA 6V 3.3 AH NI-MH - Jelenlegi ára: 6 999 Ft
UTÁNGYÁRTOTT BOSCH REDŐNYAUTOMATA AKKU, 6V, 3300 mAh, ÚJ, EGY ÉV GARANCIA
BOSCH 710055
BOSCH 8781105908
BOSCH 8787001277
BOSCH 8787335119
BOSCH 9500005
BOSCH 9000163
BOSCH D861E
BOSCH D870E
BOSCH D962E
BOSCH E-BRLX620-1-NC
BOSCH FD252/10
BOSCH FDD087
BOSCH FDD087P
BOSCH SOMFY EASY-LIFT BD5000
BOSCH SOMFY EASY-LIFT BD6000
BOSCH SOMFY EASY-LIFT K10
BOSCH SOMFY EASY-LIFT K12
BOSCH SOMFY EASY-LIFT PREMIUM
BOSCH SOMFY EASY-LIFT STANDARD
BOSCH SOMFY ROLL-LIFT K10
BOSCH SOMFY ROLL-LIFT K12
BOSCH SOMFY BD5000
BOSCH SOMFY BD6000
BOSCH SOMFY D14
BOSCH SOMFY K10
BOSCH SOMFY K12
BOSCH SOMFY K6
BOSCH SOMFY K8
BOSCH ROLLFIX 861E
BOSCH ROLLFIX D870E
BOSCH ROLLFIX D962E
BOSCH ROLLFIX FDD087
BOSCH ROLLFIX FDD087D
A termék azonnal átvehető, de átmeneti készlethiány előfordulhat, ezért megrendelés előtt a típus és a készlet függvényében egyeztetés ajánlott!
Készlethiány esetén a meglévő régi, rossz akkumulátor felújítása megoldható!
Új, bontatlan csomagolású, minőségi termék, japán akkucellákkal, 12 hónap cseregaranciával.
Budapesten a következő kerületekben - I. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XIII. XIV. XV. XIX. XX. XXI. - munkaidőben díjtalan kiszállítás.
Jelenlegi ára: 6 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 20:26
. AKKU BOSCH 710055 REDŐNYAUTOMATA 6V 3.3 AH NI-MH - Jelenlegi ára: 6 999 Ft

MAGAS MINŐSÉGŰ FŰZŐS MENYASSZONYI RUHA MÉRETRE - Jelenlegi ára: 66 000 Ft
A TERMÉK RENDELHETŐ!
KÉRLEK KÉRDEZZ RÁ TUDOK E RENDELNI BELŐLE.
A TERMÉK RENDELHETŐ !
A POSTAI CSÚSZÁSOKÉRT NEM TUDOK FELELŐSSÉGET VÁLLALNI!
A KÜLFÖLDI POSTADÍJAT MINDEN DARAB UTÁN KI KELL FIZETNI, DE MENNYISÉGI KEDVWZMÉNY VAN.
A KÜLFÖLDI ÉS HAZAI POSTA 15000 FT, NÁLAM NINCSEN INGYEN POSTA, DE ÉPPEN EZÉRT HOZZÁM ÉRKEZIK AZ ÁRÚ ÉS ÁTNÉZVE KÜLDÖM TOVÁBB, ÍGY BIZTOSAN TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN KAPOD KÉZHEZ!
A MÉRETTÁBLÁZATBÓL KIVÁLASZTHATOD MELYIK KB. A MÉRETED , DE A SAJÁT MÉRETEDRE KESZÍTIK, EZÉRT MEG KELL MAJD ADNOD A MÉRETEIDET. MINDEN PLUSZ KÖLTSÉG NÉLKÜL, SZÍNT IS LEHET VÁLASZTANI A SZÍNSKÁLÁBÓL.
A RUHÁK HÁTUL FŰZŐSEK. AZ ALSÓSZOKNYÁT NEM TARTALMAZZÁK, DE TALÁL NÁLAM TÖBB FÉLÉT IS,
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ 20 MUNKANAP, A SZÁLLÍTÁSI IDŐ 15-55 MUNKANAP IS . LEHET KÉRNI EXPRESSZ SZÁLLÍTÁST + KÖLTSÉGÉRT AMI 10-12 NAPON BELÜL TÖRTÉNIK.
A POSTAI CSÚSZÁSOKÉRT NEM TUDOK FELELŐSSÉGET VÁLLALNI!
, NÁLAM NINCSEN INGYEN POSTA, DE ÉPPEN EZÉRT HOZZÁM ÉRKEZIK AZ ÁRÚ ÉS ÁTNÉZVE KÜLDÖM TOVÁBB, ÍGY BIZTOSAN TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN KAPOD KÉZHEZ!
.
Jelenlegi ára: 66 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 15:36
. MAGAS MINŐSÉGŰ FŰZŐS MENYASSZONYI RUHA MÉRETRE - Jelenlegi ára: 66 000 Ft
DEWILLE 38/M-es 3 részes nyári nadrág kosztüm - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Nagyon szép igazi nyári vékony szellős 3 részes nadrágkosztüm.
A Nadrág méreteit fent találod.
A pántos hosszított felső méretei:
Hossz: 82
MB: 98
DB: 94
Hosszú áttetsző kardigán:
Hossz: 134
MB. 100
DB: 98
VSZ: 40
ÚH: 20
Ha jó a méret ne hagyd ki.
Nyári hűvös estén is nagyon kényelmes viselet.
A képek mesélnek állapotáról bátran merem ajánlani.
Le ne maradj róla.
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Ha időd engedi nézz szét az oldalamon.
Ha 10. 000ft felett vásárolsz az oldalamon ( 3db termék esetén) a postaköltséget átválalom.
Ide is tudsz még írni ha szeretnél.
Banki adatok: Erste
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 14:50
. DEWILLE 38/M-es 3 részes nyári nadrág kosztüm - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Nautica sárga-kék ffi kabát - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Eladó egy szép Nautica kabát
Beleírt méret
Ha kérdésed van igyekszem válaszolni.
Nézd meg a többi aukciómat is ha van időd.
Sok márkás cuccot töltök fel.
Köszi
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 14:19
. Nautica sárga-kék ffi kabát - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Fehér strasszos farmer térdnadrág S méret - Jelenlegi ára: 990 Ft
Hatalmas tavaszi nyári vásár!
Licit tárgya ez a női nadrág.
Kérésre lemérem!
Krém-extra minőség!
Nagy választékban töltöm a tavaszai nyári ruhákat.
Egységessen mind 990ft/db
Nagyon szép divatos márkás ruhák krém minőségben.
Nézz szét megéri!
KEDVEZMÉNY!!!!!
Fix áras aukcióknál!
5 db terméknél 50% postakedvezmény!
10 db terméknél átvállalom a postaköltséget!
Köszönöm hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 13:21
. Fehér strasszos farmer térdnadrág S méret - Jelenlegi ára: 990 Ft
Lacoste papucs - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Lacoste 39-es méretű piros magassarkú papucs!!!
2 kis kő hiányzik róla, nem feltűnő és nem is látszik a használat során!!
Kényelmes, nőies viselet!!!
Bármilyen kérdésed van, csak írj!!!!! !
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 12:31
. Lacoste papucs - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Lg Optimus 4x HD P880 - Jelenlegi ára: 33 000 Ft
Új készülék vásárlása miatt eladóvá vált egy szép állapotú Lg Otpimus 4x HD (Lg P880) mobiltelefon.
A készülék normális, megkímélt állapotban van. Nagyon vigyáztam rá.
Egyszer csúszott ki a kezemből vásárlás után körülbelül két nappal : (
A bal felső sarkán és legfelül középen a kereten lett kb 1mm-es pici karc,
amit nem tudok fényképezni, mert nem látszik a fényképen. Tokban semmi sem látszik.
De a korrektség miatt leírtam.
Ezen kívül a telefon újszerű állapotban van.
A kijelző karcmentes, vásárlás óta fólia (karcálló) van rajta. 3-4 havonta veszek rá újat.
Picit bubis a fólia, mert nekem még sosem sikerült szépen felraknom.
Szervízben, ill. javítva sosem volt.
Az összes gyári tartozékot adom hozzá. Doboz, töltő, 2 db akku, stb....
Villámáron állom a postaköltséget. Korrekt ajánlat esetén lezárom az aukciót.
Kérem csak az licitáljon aki ki is tudja fizetni.
Köszönöm!
Specifikációk
LG Optimus 4X HD
Általános
Technológia
GSM/UMTS
Méret
132, 4 x 68, 1 x 8, 9 milliméter
Tömeg
133 gramm
Színvariációk
fekete, fehér
SIM-foglalat
SIM
Kijelző
Kijelző átlója
4, 7 hüvelyk
Kijelző felbontása
1280 x 720 pixel (312 ppi)
Kijelző típusa
Kapacitív True HD IPS
Színárnyalatok száma
16 millió
Hardver
SoC típusa
NVIDIA Tegra 3
Processzor típusa
Cortex-A9 család, négy plusz egy magos, magonként maximum 1, 5 GHz órajel
Processzor csíkszélessége
40 nm
Processzor utasításkészlete
ARMv7
Grafikus chip
GeForce ULP
RAM mérete
1 GB LP-DDR2
Memória
Telefonkönyv kapacitása
dinamikus
SMS memória
dinamikus
Szabadon felhasználható belső tárhely
16 GB
Memória bővíthetősége
microSD-kártyával
Adatátvitel
Frekvenciasávok
GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE
van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA
van / 21 Mbps / 5, 76 Mbps
IrDA / Bluetooth
nincs / 4. 0 (EDR+A2DP)
WiFi
802. 11a/b/g/n, tethering, DLNA, WiFi Direct
USB
microUSB 2. 0 MHL-támogatással
Push-to-talk / RSS
nincs / van
GPS vevő
van
NFC
van
Alapfunkciók
Profilok
néma/rezgés
Vibra funkció
van
Kihangosítás
van
Hangtárcsázás / hangvezérlés
van / van
Hangrögzítés
van
Ébresztés
van
Prediktív szövegbevitel
van
Szoftverek
Platform
Android 4. 0. 3
WAP / HTML böngésző
nincs / van
E-mail kliens
van
Java
van
Játékok
telepíthető
Valutakonverter
telepíthető
Extra szoftverek
Alkalmazáskezelő, Backup, Diktafon, Feladatkezelő, Időjárás, Jegyzet, LG Tag+, Média kezdőlap, Pénzügy, Polaris Office, RemoteCall Service, SmartShare, SmartWorld, Szoftverfrissítés
Multimédia
Fő kamera
8 megapixel, autofókusz, BSI-szenzor, led vaku
Másodlagos kamera
1, 2 megapixel
Videófelvétel
1920 x 1080 pixeles felbontás
Zenelejátszó szoftver
van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó
van
FM-rádió
van - RDS
Üzemidő
Alap akkumulátor
2150 mAh
Készenléti idő
nincs adat
Beszélgetési idő
nincs adat
Egyebek
3, 5 mm-es jack, giroszenzor, fényérzékelő, közelségszenzor, digitális iránytű, gyorsulásérzékelő, MHL-port
Jelenlegi ára: 33 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 11:46
. Lg Optimus 4x HD P880 - Jelenlegi ára: 33 000 Ft

Audi A6 S - Line kormány + légzsák egyben - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az alkatrészek egy 2001 évjáratú Audi A6 2. 8 V6 aut. Quattro- ból származnak, mind gyári, bontott, ha valamit nem talál kérdezzen ! A szállítási és számlázási feltételekről feltétlenül érdeklődjön leütés előtt !
Motorkód : APR
151. 000 km
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 11:13
. Audi A6 S - Line kormány + légzsák egyben - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Motorkód : APR
151. 000 km
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 11:13
. Audi A6 S - Line kormány + légzsák egyben - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
decoupage gyertya - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Egyedi, decoupage technikával készített gyertya
Méretei: Magasság: 12cm, átmérője: 6 cm.
Ha érdekelnek régi porcelánok, használati tárgyak, régi és új könyvek, saját készítésű ékszerek, kérlek tekintsd meg többi termékem is!
Köszönöm
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 10:30
. decoupage gyertya - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Workzone 3,6V Li-Ion csavarozó variálható nyéllel - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
**** TEKINTSE MEG TOVÁBBI TERMÉKEIMET: IDE KATTINTVA ****
Workzone (Aldi) 3, 6V Li-Ion ! akkumulátoros csavarozó variálható nyéllel, töltöttségkijelzővel
Tulajdonságok, állapot:
Szuper állapotú, alig használtam. Kétirényú forgás, 22 nyomatékfokozat, állítható nyél (lásd fotók), led világítás, töltöttségkijelzés a gépen, normál bitfejek mennek bele (ez nem tartozék). Eredeti töltője és csuklópánt járnak hozzá.
Garancia:
Magánszemély vagyok, de a termék hibás működése esetén egy hétig visszavásárlom, eredeti állapotában, de a szállítási díj nélkül.
Szállítás:
Személyes átvétel kizárólag hétköznap, Dunaújvárosban a Papírgyárin lehetséges (6-os út kereszteződése), ezen kívül hétköznaponként áthaladok a Ráckeve-Dömsöd-Tas útvonalon reggel és késő délután (51-es út). Érdemes licit előtt rákérdezni. Ezen kívül Szigetújfaluban vehető át - itt gyakorlatilag minden nap.
Szállítási költség mindig az aktuális futár díjszabás szerint. Ez kis mértékben változhat az aukció indításának időpontjától függően. Igyekszem jól megsaccolni, de a csomagolás miatt lehet eltérés. Küldés az összeg bankszámlára történő beérkezése után másnap, de legkésőbb hét napon belül lehetséges. Nincs "sürgős", mindent megteszek hogy mielőbb eljusson Önhöz az áru.
**** TEKINTSE MEG TOVÁBBI TERMÉKEIMET: IDE KATTINTVA ****
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 09:49
. Workzone 3,6V Li-Ion csavarozó variálható nyéllel - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Tűzőgépkapocs 40x5,7mm 2500db - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
ERBA osztrák gyártmány. /18128/
40x5, 7mm-es , 2500db-os csaomagban.
Postaköltség 650ft
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-04-28 09:12
. Tűzőgépkapocs 40x5,7mm 2500db - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
40x5, 7mm-es , 2500db-os csaomagban.
Postaköltség 650ft
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-04-28 09:12
. Tűzőgépkapocs 40x5,7mm 2500db - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
5r. KÚPOS SÜLLYESZTŐ FAFÚRÓ KÉSZLET 4-10mm 2év GAR - Jelenlegi ára: 1 870 Ft
Állapot: bontatlan, eredeti csomagolásban
Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék, ÁFA-s számlával és 2 ÉV GARANCIÁVAL
MINDEN TERMÉKÜNK FIX ÁRAS, AZONNAL MEGVÁSÁROLHATÓAK A "VEGYE MEG MOST" GOMBBAL!
A legendás németországi MANNESMANN gyárat 1931-ben alapították. A cég üzemeknek, szerelőknek, barkácsolóknak széles skálát kínál felsőkategóriás kéziszerszámokból, elektromos gépekből, kerti eszközökből és tartozékokból megfizethető áron. A MANNESMANN szerszámok általában túlélnek több generációt. Termékeit esztétikus megjelenés, ergonómia, a hosszú élettartam és a józan árképzés jellemzi, amelyeket független minőségellenőrző intézetek, szakújságok rendszeresen tesztelnek, összehasonlítanak s az éleken végeznek. A MANNESMANN ettől igazán népszerű és neves márka, profiljában Németország piacvezetői közé tartozik. Különböző termékcsaládjai minőségi szintje nem mehet az ár rovására, amit 2-10 ÉVES GARANCIA ( 2 év a barkácsra, 10 év a GREEN LINE ipari - professzionális kategóriára ) is alátámaszt. A MANNESMANN a legendás német megbízhatóságot egyesíti a kedvező árral, termékei megoldást jelentenek mind a barkácsolóknak, műhelyeknek, üzemeknek, kis- és középvállalkozásoknak és az otthoni felhasználók számára. Jelenleg mintegy 8. 000 terméket kínálnak. website: http: //www. br-mannesmann. de/
JELLEMZŐK:
2 év garancia
TÜV/GS certifikációval. Minőségi termék a 80 éves legendás német MANNESMANN WERKEZEUGE-től, 2 év garanciával.
Tulajdonságok:
Mannesmann Németország
VPA, GS és TÜV jóváhagyott
5 x fúrószár készlet
méret 4, 5, 6, 8, 10mm
Beépített süllyesztő
Süllyesztés állítható a mellékelt imbuszkuklccsal
tartozék 1 x Imbuszkulcs
praktikus fa dobozban szállítjuk
Postaköltség: feljebb a "Szállítási és garanciális feltételek" fülre kattintva
Postázás: a vételár beérkezésétől számított általában 2-14 munkanap. Mivel üzlet vagyunk, ideiglenes hiány esetleg felmerülhet. Kérjük, tekintse meg üzletünk teljes kínálatát: http: //www. vatera. hu/listings/index. php? ob=1&obd=1&us=LEGSZERX
Jelenlegi ára: 1 870 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 08:28
. 5r. KÚPOS SÜLLYESZTŐ FAFÚRÓ KÉSZLET 4-10mm 2év GAR - Jelenlegi ára: 1 870 Ft

REEBOK új fehér női melegítő felső top kardigán S - Jelenlegi ára: 1 Ft
REEBOK
PLAYDRY
Kitűnő minőségű különleges melegítő felső
Teljesen új, cimke nélkül
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 21:15
. REEBOK új fehér női melegítő felső top kardigán S - Jelenlegi ára: 1 Ft
PLAYDRY
Kitűnő minőségű különleges melegítő felső
Teljesen új, cimke nélkül
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 21:15
. REEBOK új fehér női melegítő felső top kardigán S - Jelenlegi ára: 1 Ft
Hegyivadászok bajtársi összejövetele / fotólap - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Hegyivadászok bajtársi összejövetelén 1941. évben készült fotólap, mérete: 17. 5x11. 5cm.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 07:12
. Hegyivadászok bajtársi összejövetele / fotólap - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 07:12
. Hegyivadászok bajtársi összejövetele / fotólap - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Shell Helix Ultra 5w40 4l - Motorolaj - Jelenlegi ára: 7 400 Ft
Shell Helix Ultra 5w40
A kiváló műszaki szakemberekből és tudósokból álló világklasszis csapatunk folyamatosan a versenypályákon edződött és számtalanszor bizonyított motorolajok továbbfejlesztésén dolgoznak azért, hogy a motor mindig a lehető legjobb formában és állapotban legyen.
Shell Helix Ultra
5W-40 teljesen szintetikus motorolaj
Maximális teljesítmény
Rendkívüli motortisztító hatás
Ötször hatásosabban távolítja el az olajiszapot, mint az ásványi olaj
Shell Helix Ultra alkalmas
Modern, katalizátorral felszerelt, nagy teljesítményű, injektoros benzinmotorokhoz
Turbótöltött és töltőlevegő-hűtővel (közbülső hűtővel) ellátott közvetlen befecskendezésű dízelmotorokhoz
Shell Helix Ultra termék jellemzői és előnyei
Termék jellemzői
Termék előnyei
A Shell legmodernebb, aktív motortisztító technológiája
A motorban lévő lerakódások folyamatos eltávolításával a leghatékonyabb védelmet kínálja a motorok számára
Hosszú távú oxidációs stabilitás
A tesztek szerint akár 37%-kal hatékonyabb védelmet biztosít más vezető márkák teljesen szintetikus olajaihoz képest
Alacsony viszkozitás, gyors olajáramlás, kis súrlódás
Nagyobb üzemanyag-takarékosság, könnyebb hidegindíthatóság
Nagy nyírásstabilitás fokozott igénybevétel esetén is
Viszkozitását és minőségi szintjét az olajcsere teljes élettartama alatt megőrzi
Speciálisan kiválogatott szintetikus alapolajok
Csökkenti az olaj illékonyságát, így alacsonyabb olajfogyasztást eredményez, ezért kevesebb olajutántöltés szükséges
Minimálisra csökkenti a motorzajt és a rezgést
A motor egyenletesebben és csendesebben jár
Shell Helix Ultra specifikációk
Viszkozitás
5W-40
API
SM/CF
ACEA
A3/B3/B4
BMW
LL-01
Mercedes-Benz MB
229. 5
VW
502. 00, 503. 01, 505. 00
Renault
RN 0700, RN 0710
Porsche
A40
Ferrari
Jóváhagyás
Fiat
9. 55535 Z2 specifikáció követelménynek megfelel
3 db rendelése esetén a postaköltséget állom!
Jelenlegi ára: 7 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 06:32
. Shell Helix Ultra 5w40 4l - Motorolaj - Jelenlegi ára: 7 400 Ft

Mercedes 124 3.0D Csomagtérajtó (3033/48) - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Mercedes 124 3. 0D 1988, csomagtérajtó eladó, 1 hét beépítési garanciával!
Beépítési garancia fogalma: A terméket kézhez vételtől számítva 1 héten belül be kell építeni, és ha nem stimmel vagy nem működik azonnal cseréljük.
Amennyiben az autónak nem a fenti alkatrész hibája van úgy felelőséget nem vállalunk, terméket nem tudunk vissza vásárolni
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-18 04:02
. Mercedes 124 3.0D Csomagtérajtó (3033/48) - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

2015. április 27., hétfő
Betolófás biedermeier 1 súlyos komplett szerkezet - Jelenlegi ára: 39 900 Ft
Betolófás antik, egy súlyos biedermeier falióra szerkezet. Számlapján látható szignóval ellátott biedermeier komplett szerkezet kulcsával együtt eladó. Számlap átmérő: 18, 5cm. Az inga teljes hossza: 50cm
Jelenlegi ára: 39 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-10 23:43
. Betolófás biedermeier 1 súlyos komplett szerkezet - Jelenlegi ára: 39 900 Ft
Jelenlegi ára: 39 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-10 23:43
. Betolófás biedermeier 1 súlyos komplett szerkezet - Jelenlegi ára: 39 900 Ft
Új női barna bőr bokacipő,Waldlaufer bakancs,36-37 - Jelenlegi ára: 8 200 Ft
Eladó egy könnyű, kényelmes, barna puha bőr, új női egészcipő.
Márkája: Waldlaufer (német felsőkategóriás kényelmi márka, német gyártmány és minőség. )
Anyaga: kívűl bőr, belül vékony meleg bélés.
Mérete: 3, 5-es, azaz 36, 5-es (a belső talphossza 24cm).
Lábszélessége H-jelű, azaz normál lábra ajánlott.
Származási helye Németország. (Eredeti ára 120Euro. )
Jelenlegi ára: 8 200 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 22:58
. Új női barna bőr bokacipő,Waldlaufer bakancs,36-37 - Jelenlegi ára: 8 200 Ft

H&M micimackós rugi + Elmo-s body 62-68-as - Jelenlegi ára: 900 Ft
Üdvözöllek Angol Kisáruházamban!!!
3 db-os márkás kisfiú ruhacsomag.
Nagyon H&M Micimackós édes sötétbarna-fehér csíkos hosszú ujjú body
+ Disney George cuki világos szürke Elmo-s body... kép szerint.
62-68-as méret / uk 3-6 hónaposra
Rugi Hossza: 48 cm / váll-ülep: 35 cm
Body hossza: 37 cm
Mellbőség: 22-23 cm
Ujjhossz válltól: 19-22 cm/ nyaktól: 24-27 cm
Mindkettő teljesen hibátlan, a body teljesen újszerű.
Az ár és a posta a 2 ruhára együtt vonatkozik de kérésre szívesen megbontom a csomagot.
Postaköltség:
Magyarországról ajánlott levélként 525 ft (olcsóbb)
vagy Egyenesen Angliából postázva 1630 ft (gyorsabb)
(csak az egyiket kell fizetned, választásod szerint)
Sajnálom de vatera és egyéb futárral nem postázok, kérlek ezt vedd figyelembe a licitálásnál. Kizárólag posta.
Ha van kedved nézelődj az aukcióim közt, mind-mind minőségi angol cuccok, sok-sok játék, gyerekruha és cipő. Érdemes körül nézni ha többet vásárolsz kombinált postaköltséget számolok így spórolsz kicsit .
A termék helye Anglia, innen postázom tovább Magyarországra.
Megújult szállítási feltételek !!!
Kérlek olvasd el a "saját oldalamat" ott megtalálsz minden részletet !!!
Fizetés természetesen forintban történik, magyar bankszámlára.
Ha bármilyen kérdésed, kérésed lenne keress bátran !
Köszi a látogatást, sok sikert a licitáláshoz és a vásárláshoz !
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 11:25
. H&M micimackós rugi + Elmo-s body 62-68-as - Jelenlegi ára: 900 Ft
Luger 08-as Parabellum légpisztoly - Jelenlegi ára: 31 190 Ft
Megjelent a Georg Luger által tervezett híres hadifegyver légpiszoly változata. Az eredeti változatot 1908-ban rendszeresítette a német hadsereg és a haditengerészet, mely egészen az 50-es évekig rendszerben állt Németországban. A fegyver különleges formavilágával, a jellegzetes csuklós-karos megoldású reteszelésével világszerte legendássá tette a fegyverrajongók és gyűjtők körében egyaránt. A fegyver a maga korában nagyon modern műszaki megoldásokat tartalmazott, pontos megmunkálásának köszönhetően igen pontos volt.
A légpisztoly változat teljesen fémből készült, részletes kidolgozású, az eredetihez megszólalásig hasonlít! A pisztoly kivehető tárjába 21 db 4. 46 mm-es acél BB golyó tárazható. Ajánlom hozzá a termékeim között megtalálható Umarex és Walther gyártmányú lövedékeket. A 12 g-os Co2 patront a markolathéj lapattintásával kell a markolatba helyezni. Szórakozásra, hobby célra kiváló választás, de realisztikus megjelenése miatt gyűjtői érdeklődésre is számot adhat! A fegyveren a biztosító kivételével nincsenek mozgó alkatrészek.
Félautomata működésű, tárazás után, a lövés kiváltásához csak az elsütőbillentyűt kell meghúzni és a fegyver automatikusan újratölt.
Az Umarex cég gyártja a világ legtöbb másolat légfegyverét. Mivel világszerte szigorodnak a fegyvertartás szabályai, az éles lőfegyverek iránti kereslet visszaesett. Az Umarex cég ezért úgy gondolta, hogy mindenki számára lehetővé teszi, hogy szabadon megvásárolhasson egy klasszikus lőfegyver replikát, melyet engedély nélkül tarthat otthonában.
Műszaki adatok:
- 4. 46-os kaliber
- fémből készült tokozás
- Fix irányzékok
- Gyári teljesítmény: 125 m/s
- Huzagolatlan sima cső
- Hossza 215 mm
- Cső hossza 116 mm
- Tömege 900 g
- Manuális biztosítás
A fegyverre 1 év garanciát vállalok! Szállítás azonnal raktárról! A fegyverhez lövedék, Co2 patron és számos további kiegészítő is rendelhető!
Jelenlegi ára: 31 190 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 10:15
. Luger 08-as Parabellum légpisztoly - Jelenlegi ára: 31 190 Ft

9-12 hós H&M édes virágos vászon kalap - Jelenlegi ára: 500 Ft
9-12 hós H&M édes virágos vászon kalap, szép megkímélt állapotban: )
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 09:28
. 9-12 hós H&M édes virágos vászon kalap - Jelenlegi ára: 500 Ft
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 09:28
. 9-12 hós H&M édes virágos vászon kalap - Jelenlegi ára: 500 Ft
Wavin K1 Tigris idomok mélyen ár alatt - Jelenlegi ára: 300 Ft
Több féle idom 16-20-25-32. 90fok, egál T, KM-esek stb.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-04-29 08:48
. Wavin K1 Tigris idomok mélyen ár alatt - Jelenlegi ára: 300 Ft
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-04-29 08:48
. Wavin K1 Tigris idomok mélyen ár alatt - Jelenlegi ára: 300 Ft
Simson Schwalbe alkatrészek - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó simson schwalbe alkatrészek, csak egyben adom el a képeken látható alkatrészeket. Ha lehet személyes átvétellel mert kb vagy 50kg a súlya : )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-03 08:01
. Simson Schwalbe alkatrészek - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-03 08:01
. Simson Schwalbe alkatrészek - Jelenlegi ára: 1 Ft
AP01030 Star Wars R2-D2 - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Fix áras termék, nem kell megvárnod a licit végét bármikor leütheted!
Ha kedveled a stílust, vagy épp rajongó vagy, ezt a pólót Neked találták ki. Lepd meg magad, vagy szeretteid, barátaid ezzel a pólóval. Remek ajándék lehet akár születésnapra, névnapra vagy bármilyen egyéb alkalomra, de egyszerűen meglepheted vele saját magadat is.
A mintát magunk készítjük, többféle technikát alkalmazunk, attól függően, hogy a grafika mit kíván meg. A minta közvetlen nyomtatással speciális textilfestékből vagy flex fóliából készül, mely a mosást ugyanúgy bírja, mint maga a póló.
A terméket mosógépben kifordítva és a pólóba beleírt hőfokon lehet mosni (40 fokon). A grafikát közvetlenül vasaló nem érheti.
Függetlenül attól, hogy a licitben a minta milyen terméken van, ha a technológia meg engedi el tudjuk készíteni pólóra (női, férfi, gyerek), pulcsira (sima, kapucnis, zipzáras) jogging, atléta, párnahuzat … stb. (Fantázia kérdése, hogy még mire. )
Ha a mintán szeretnél változtatni, azt is lehet, jelezd és megbeszéljük. Az árak a felület színétől és nagyságától függ, hasonló felület, hasonló árat jelent. Ha grafikai munka is szükséges az külön megegyezés függvénye.
A pólóink szín és formatartók, 100% pamutból készültek, jó minőségűek elsősorban Fruit of the Loom Super Premium, készlet hiány esetén egyéb Fruit, B&C, Gildan,... stb.
Felár ellenében 3XL-est is be tudunk szerezni!
A pólót személyes átvételnél 1-3 napon belül tudjuk biztosítani. Ha ajánlott levélként kéred, az utalás bankszámlára megérkezését követő 3 mnapon belül postázzuk!
Kérlek, ha van egy kis időd nézd meg a többi termékemet is.
További jó és eredményes VATERA-zást!
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 07:07
. AP01030 Star Wars R2-D2 - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Söröscimke - LOTTÓ CSALÁDI SÖR - Jelenlegi ára: 400 Ft
Kérem, hogy licitálás előtt sziveskedjen elolvasni az ismerj+ oldalamat.
A fotón látható - szép - állapotban.
Postaköltség, ajánlott küldeményként, 50 db cimkéig 405. - Ft
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 04:21
. Söröscimke - LOTTÓ CSALÁDI SÖR - Jelenlegi ára: 400 Ft

EREDETI FREYWILLE GYŰRŰ - Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Eredeti, vadonatúj, aranyozott FREYWILLE gyűrű eladó minőségtanúsítvánnyal, csomagolással, mérete: 17, 5 (Passionate Russia-Golden Kalinka kollekció). (Bolti ára: 100. 500 Ft. )
Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 00:20
. EREDETI FREYWILLE GYŰRŰ - Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-17 00:20
. EREDETI FREYWILLE GYŰRŰ - Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Kiságyba való matrac 120x60 cm szép állapotú! - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Szép állapotú kiságyba való matrac. A mérete 120x60x5 cm, A légzésfigyelő tökéletesen működött a szivacs alá betéve. Ezelőtt kókuszmatracunk volt, de sajnos azzal sokszor tévesen riasztott a légzésfigyelő. Hibátlan állapotú a szivacs, nem morzsolódik. Adok hozzá egy gumis lepedőt ajándékba. A képen látható lepedő már nincs meg, de helyette egy narancssárga színű lepedőt adok ajándékba!
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-09 23:29
. Kiságyba való matrac 120x60 cm szép állapotú! - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-09 23:29
. Kiságyba való matrac 120x60 cm szép állapotú! - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
BlackBerry 9900 flip tok+fólia Azonnal - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Készleten van ! Mintás flip tok kijelzővédő fóliával .
Szállítási idő : 1-3 munkanap. (utalástól számítva)
Fizetni előreutalással , illetve postán keresztül rózsaszín csekken lehetséges.
Utánvétel nem postázom!
Postaköltség : 590 Forint elsőbbségi ajánlott levélként, légpárnás borítékban.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 22:15
. BlackBerry 9900 flip tok+fólia Azonnal - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

158/164-es fiú térdnadrág - Jelenlegi ára: 650 Ft
Hibátlan állapotú lenge térdnadrág.
Dereka gumis, a derékbőség néhány cm-t nyúlik a mért adathoz képest.
Vásárlás esetén a Vatera által küldött üzenetben megtalálod az utaláshoz a számlaszámot.
Több termék vásárlása esetén a postaköltségről külön küldök levelet.
Jelenlegi ára: 650 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 21:13
. 158/164-es fiú térdnadrág - Jelenlegi ára: 650 Ft

ÚJ!! AVANTI - FÉRFI "SZUPERMODERN" NYÁRI ING (XL) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó egy AVANTI márkájú férfi szupermodern nyári ing! Állapotát tekintve teljesen újszerű/új hibátlan darab! Kitűnő minőség, kiváló szabással! Logóval több részen a megszokott módon! Nagyon mutatós darab!
MÉRETE:
XL-nek felel meg
a mért centiméterek alapján
mell: 64 cm - váll: 58 cm - teljes hossz: 84 cm
--
Minden a termékről készült kép saját, nem letöltött katalógusfotó!
Vásárolj bátran, biztonsággal, profi eladótól!
Köszönöm, hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 20:00
. ÚJ!! AVANTI - FÉRFI "SZUPERMODERN" NYÁRI ING (XL) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Újszerű Mayo Chix női felső , S-M - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
2 alkalommal viseltem, nagyon szép állapotban van.
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 18:44
. Újszerű Mayo Chix női felső , S-M - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 18:44
. Újszerű Mayo Chix női felső , S-M - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
ADIDAS kapus overál párnázott XL - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Eladó a képeken látható nagyon jó állapotù Adidas(csak az adidas felirat és a jel kopott a melkason) kb 10 alkalommal használt profi aláöltözö overál. A felső rè sz 3/4es váll részen és könyöktől az alsó részig párnázott, oldalán légáteresztö anyag, derekán gumi csíkok, h meggátolja a külsö nadrà g lecsù szását. nadrág csipő részén párnázott. Anyaga testresimuló közepesen vastag, van mè g a termékeim kózött egy neoprén csipőnél párnázott UHLSPORT rövid kapus aláöltöző nadrág XL
Méret: XL-XXL-s, csere is érdekel....
Ha bármilyen kérdésed vagy komoly ajánlatod van várom, van a termékeim között egy kapus aláöltöző overál adidas kb XL
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 17:46
. ADIDAS kapus overál párnázott XL - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Fiú rövid nadrág - Jelenlegi ára: 350 Ft
Gyerekeim kinőtt ruháit árulom, vagy kapott ruhadarabokat.
Kérlek nézz szét nálam folyamatosan töltök fel , kérésre várok is ha többet szeretnél venni vagy csomagot szeretnél.
A ruhák nem újjak de utcán hordhatók vagy suliba.
Ha bármelyiken hibát bolyhosságot vagy feslés van azt feltüntetem.
Személyes átvételt biztosítani nem tudok, a szállítással kapcsolatosan ha más igényed van kérlek jelezzed.
Bármi kérdésed van kérlek írj.
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2015-05-02 15:57
. Fiú rövid nadrág - Jelenlegi ára: 350 Ft

2015. április 26., vasárnap
Mágneses horgászjáték - Jelenlegi ára: 1 090 Ft
Fogd ki a legnagyobb és legszínesebb halakat! Ha ügyes horgász akarsz lenni ha nagy leszel akkor idejében el kell kezdeni a gyakorlást! Ezzel a szettel megtanulhatod hogy milyen nehéz a halat elkapni a horoggal. Ez a készlet mágnesekkel működik, és ehhez ragaszkodnak majd az éhes halak. Csak lógasd a pecabotot a színes hal fölé, így az máris rákap a csalira. Vajon ki tudja leggyorsabban kifogni az összes halat a vízből? A szett tartalma: - Horgászbot- 4db HalAnyaga: műanyag/fém3 éves kortól.
Több mint 5000 termékes játék, iskolaszer, papír-írószer, party kellék választékkal várjuk a Vaterán!
A játékok mellett iskolatáskát, tolltartót valamint az összes iskolai felszerelést kiváló árakon vásárolhatja meg nálam, RENDKÍVÜL KEDVEZŐ SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEKKEL!
Party termékek csábító áron az IrodaShop-nál!
Születésnapra, esküvőre, lány- vagy legénybúcsúra, kerti partikra, bulikra, szilveszterre, farsangra vagy bármilyen hangulatos összejövetelre nálunk mindenféle kiegészítő megtalálható! Vásárolja meg nálam az összejövetelekhez szükséges felszereléseket, kiegészítőket! Profi eladó - nagyobb biztonság a vásárlásban!
Minden termékünkről számlát adunk és így garanciát is vállalunk azokra.
Fizetési módok:
- banki átutalás (bankszámláról bankszámlára utaláskor)
- belföldi postautalvány (az utalványozás költsége a pénz feladóját terheli)
- készpénz
Kérem, hogy vásárlás előtt érdeklődjön a szállítási költségről,
ha ebből a termékből (vagy egyéb termékeinkből is) több darabot
szeretne vásárolni, mert a Vatera rendszere a beállított szállítási költséget
egyszerűen összeszorozza a vásárolt mennyiséggel - ami persze nem valós.
Nálam természetesen csak a valós szállítási költséget kell kifizetni!
Jelenlegi ára: 1 090 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 14:49
. Mágneses horgászjáték - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

M2C OHSEN 7 Modes Backlight Digital Quartz Watch - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Leírás:
1. "OHSEN" kerékpározás sorozat, a sport és technológiai ötvözete.
2. Fejlett gyártási technológia, a kopás álló és kényelmes viselet.
3. A Displayn számok jelzik az órát, a percet és a másodpercet.
4. Speciális Stopper funkció, azok számára, akik szereti a sportot.
5. Mutatja a napot és dátumot, 12h/24h, és ébresztőóra funkció is van.
6. Négy gomb a különböző funkciókhoz a kényelem érdekében.
7. 7 mód a háttérvilágításra, a kijelző sötét: kék, zöld, lila, piros, kék, világoskék és flash színű.
8. Vízállóság: Csak a mindennapi használat sora, nem alkalmas úszásra, búvárkodásra, zuhanyzásra, stb)
Márkanév: OHSEN
Kijelző típusa: Digitális
Óratok átmérő: 4. 2cm (1, 65 inch) kb
Óratok vastagság: 1. 5cm (0, 6 inch) kb
Óraszíj szélesség: 2. 2cm (0, 86 inch) kb
A termék készleten van.
Tisztelt Érdeklődő!
Kizárólag tértivevényes postai úton forgalmazom a termékeimet, mely védi a vevőt és az eladót!
Ahogy az Ön ideje, az enyém is drága.
Mivel elfoglalt vagyok, ezért nem áll módomban egy-egy óra miatt rohangálnom a városban. Ez senkinek sem éri meg! Különös tekintettel némely megbízhatatlan vevőre és én nem vagyok mentalista, hogy előre lássam a jövőt, hogy ki jön el és ki nem!
Tehát nem árulók kapualjban, aluljáróban, kínai piacon, stb.
Fizetés kizárólag a megadott bankszámlára előre utalással történik.
A termékről ÁFA-s számlát adok, mely az esetleges garancia érvényesítés feltétele.
Kérem mellőzze az alkudozást, a minimál ár alatt nem adom el. Ha esetleg Önnek ez elengedhetetlen szükséglete, akkor kérem forduljon más eladóhoz.
Törlési kérelmet nem fogadok el, felnőtt ember el tudja dönteni, hogy szüksége van-e a termékre, vagy sem!
Kérem ennek tudatában licitáljon!
A licit megnyerése után a Vaterától kap egy értesítőt, melyben minden infót megtalál a további teendőiről.
Köszönöm, hogy a fenti feltételek tudatában licitál.
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 12:55
. M2C OHSEN 7 Modes Backlight Digital Quartz Watch - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Férfi mez CM036 - Jelenlegi ára: 900 Ft
Eladó a képen látható férfi mez.
Hossz: 63cm Szélesség: 50cm
Vásároljon több terméket tőlem, úgy csak egy szállitási költséget kell Önnek kifizetni. Válogasson galériámból!
Termékeink Olasz importból származó használtruhák.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 11:31
. Férfi mez CM036 - Jelenlegi ára: 900 Ft

Fisher Price Imaginext Action tech új - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Fisher Price Imaginext Wizard kastély, új bontatlan csomagolású.
Mérete: 37 x 30 cm
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 10:44
. Fisher Price Imaginext Action tech új - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Mérete: 37 x 30 cm
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 10:44
. Fisher Price Imaginext Action tech új - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Tally Weijl Laza zsebes halásznadrág rövidnadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Tally Weijl nyári bővebb fazonú farmer halásznadrág.
Vékony farmer anyag, nagyon kényelmes viselet. A szárán gumis, így nem csúszkál össze-vissza.
XXS méret.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-06 08:50
. Tally Weijl Laza zsebes halásznadrág rövidnadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

ERŐS! Probiotikum 120 darab 10 féle 10 milliárd - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
ERŐS! Probiotikum 120 darab 10 féle 10 milliárd + inulin
Hatóanyag összetétel kapszulánként:
Szabadalmaztatott probiotikus keverék: 196 mg
Tartalmaz:
Lactobacillus plantarum
Bifidobacterium bifidum
Lactobacillus rhamnosus
Lactobacillus bulgaricus
Lactobacillus salivarius
Lactobacillus brevis
Lactobacillus acidophilus
Bifidobacterium lactis
Lactobacillus paracasei
Lactobacillus casei
Inulin: 100 mg
120 darab/doboz
Gyártó: Puritan’ s Pride
A probiotikumról, élettani hatásai:
A probiotikumok a bél mikroflórájának olyan jótékony hatással bíró, természetes, élő mikroorganizmusai, melyek segítenek megőrizni és helyreállítani bélflóránk egészségét és ezzel immunrendszerünk megfelelő működésében is nélkülözhetetlenek.
A probiotikumok gyermek és felnőtt korban egyaránt biztonsággal szedhetők! Kezelőorvosunk tanácsát használatuk előtt mindig javasolt kikérni! Ezek a jótékony mikroorganizmusok születésünktől fogva a bélrendszerünkben élnek, azonban ez az egyensúlyi állapot bármely életkorban különböző kiváltó okok miatt felborulhat: a tápcsatornát megbetegítő kórképek, helytelen táplálkozás, stresszesebb életforma, környezeti ártalmak, antibiotikumok szedése. A probiotikumok szedése történhet kezelés, illetve megelőzés céljából!
Mikor szedjünk megelőző célból probiotikumot?
Antibiotikumok használata során a gyógyszer hatóanyagai nem válogatnak a" jó baktériumok" és a "rossz kórokozók" között, és sajnos, ennek eredményeként nemcsak a kórokozó baktériumok pusztulnak el, hanem a bélflóra élő alkotói is károsodnak. Az antibiotikumokkal okozott károk azonban megelőzhetők vagy orvosolhatók. A legbiztosabb megoldást az jelenti, ha antibiotikum szedésének időtartama alatt és az azt követő körülbelül egy héten keresztül probiotikum használata mellett döntünk. A probiotikumok szedése mellett a jótékony baktériumokban gazdag élelmiszerek fogyasztásával, helyes táplálkozással mi is tehetünk érte, hogy minél gyorsabban helyreálljon az emésztőrendszerünk egészsége. Fogyaszthatunk borsót, babot, articsókát, hagymát, banánt, élőflórás joghurtot, kefirt! De mindenekelőtt kérjük ki kezelőorvosunk tanácsát, ugyanis vannak olyan antibiotikumok, melyek felszívódását gátolják a kalciumban gazdag élelmiszerek fogyasztása, és ezzel hátráltatjuk gyógyulásunkat.
Mikor szedhetjük még?
Gyulladásos bélbetegségek kiegészítő terápiájaként hosszabb távú szedése is hasznosnak bizonyult! Felső légúti allergiás megbetegedésekben. Atópiás dermatitiszben szenvedő betegeken végzett tanulmányban a probiotikumok szedését követő hat héttel a bőrtünetek javulását észlelték. Utazások előtt, a megváltozott környezeti körülmények, a megszokottól eltérő fűszerhasználat, az utazás okozta stresszhelyzet is károsíthatja a bélflóránkat. A probiotikumok jótékony hatásukat nemcsak az emésztőrendszerünkben fejtik ki. Alkalmasak a hüvely normál flórájának helyreállítására és fenntartására is. Így a visszatérő, makacs hüvelyfertőzések kezelésének kiegészítő gyógymódjaként is jó hatásfokkal alkalmazhatóak!
Ha terápiás célból szedjük: Fertőzéses (infektív) megbetegedések esetén kiszorítják a kórokozó baktériumokat, megakadályozzák a gombák kóros elszaporodását és a gátolják a vírusok károsító hatását is.
A bélflóra egyensúlya hányással-hasmenéssel járó megbetegedések, stressz – környezeti ártalmak okozta gasztrointesztinális panaszok után előbb-utóbb segítség nélkül is helyreáll, ha változatosan étkezünk. Mégsem érdemes megvárni, amíg az egyensúly külső segítség nélkül alakul ki; jobban tesszük, ha felgyorsítjuk ezt a folyamatot. Ugyanis a bélflóra "megbetegedése" idején a működése zavart szenved és az általa végzett feladatok, valamint az immunrendszer védő funkciója sem teljes. Hogyan válasszuk ki a megfelelő készítményt? A probiotikumok vásárlásánál azt tartsuk szem előtt, hogy bélflóránk egyensúlyáért nem egyetlen baktériumtörzs felelős, így valószínű, hogy a panaszokat sem egyetlen mikroorganizmus "típus" lecsökkent száma vagy hiánya okozza. Ezért válasszunk olyan terméket, amely több baktériumtörzset tartalmaz. És ne feledjük, bélflóránk egészségéért mi is sokat tehetünk!
A probiotikumok olyan táplálékkiegészítők, melyek az emberi szervezet szempontjából jótékony baktériumokat tartalmaznak. Leggyakrabban tejsavbaktériumokat használnak. Ezeket már régóta használják az élelmiszeriparban, mivel képesek átalakítani a cukrokat (a laktózt is) és más szénhidrátokat tejsavvá. Ez jellegzetes savanyú ízt ad az élelmiszereknek (erjesztett tejtermékek például joghurt) mivel csökkenti a pH-t és ezzel gátolja a káros mikroorganizmusok szaporodását, ezzel megelőzve az emésztőrendszeri fertőzéseket. A leggyakrabban előforduló probiotikus baktériumok a Lactobacillus és a Bifidobacterium törzsekbe tartoznak. A probiotikus baktériumkultúrák a természetes bélflóra helyreállítását segítik. A bélflóra helyreállítása különösen fontos feladat az immunrendszer megfelelő működése miatt, ugyanis az immunrendszer kb. 70 %-a a bélben található. Számos kutatás bizonyította, hogy a probiotikumok az említett ok miatt pozitívan befolyásolják az immunrendszert, így képesek csökkenteni a légúti fertőzések gyakoriságát, illetve az allergia és ekcéma kialakulását. Gyakran javasolják orvosok, dietetikusok főleg antibiotikumos kezelések után, valamint candidiasis-betegségek kezelésére.
Kísérletek szerint a probiotikumok alkalmazásának számos előnyös élettani hatása lehet: laktóz-intolerancia kezelése, végbélrák megelőzése, vérnyomás csökkentése, immunrendszer erősítése, allergia, ekcéma kialakulásának csökkentése, fertőzések megelőzése, bélgyulladás-csökkentő hatás, ásványi anyagok és nyomelemfelvétel javítása, vastagbélgyulladás (colitis) és irritábilis bél szindróma (IBS) kezelése.
Ajánlott levélként 490. - Ft, elsőbbségi ajánlott levélként 545. - Ft a postaköltség. Személyes átvételre Ukkon van lehetőség. Utánvétellel nem postázok.
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 07:26
. ERŐS! Probiotikum 120 darab 10 féle 10 milliárd - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

ACE OF BASE -DONT TRUN AROUND - Jelenlegi ára: 349 Ft
NYUGATI NYOMÁSÚ MCD LEMEZ!!!
NAGYON JÓ ÁLLAPOTBAN!!!!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL A XVII KERÜLETBEN, MINDEN NAP 18 H UTÁN, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN!!!
POSTÁRÓL ÉRDEKLŐDJ!!!
KÖSZÖNÖM!!
Jelenlegi ára: 349 Ft
Az aukció vége: 2015-05-16 05:42
. ACE OF BASE -DONT TRUN AROUND - Jelenlegi ára: 349 Ft

Notebook táska, 16, ACME "16C11"" - Jelenlegi ára: 4 392 Ft
Típus Notebook táska
Garancia Örök garancia
Méretek Belső méret: 45 x 450 x 290 mm
Egyéb 16. 4-ig tervezett rekesz
Nagy kialakítású belső tárolórekesz
Teljesen párnázott rekeszek
Jelenlegi ára: 4 392 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Notebook táska, 16, ACME "16C11"" - Jelenlegi ára: 4 392 Ft

NŐI 3/4ES HALÁSZ NADRÁG KISNADRÁG XS / S / M - Jelenlegi ára: 300 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ KITŰNŐ ÁLLAPOTBAN LÉVŐ 3/4-ES HALÁSZ NADRÁG, KIS NADRÁG!
ÁLLAPOT: HASZNÁLT, DE MEGVIGYÁZOTT!
A KÉPEKEN IS LÁTSZIK, NINCS KIFAKULVA, SZAKADVA, HIBÁTLAN!
SZTRECCSES ANYAG!
SZÍN: SZÜRKÉS
38 AS MÉRETIG JÓ
XS / S / M
ANYAGA:
PAMUT
POLIÉSZTER
VISZKÓZ
MÉRETEK:
CSÍPŐ SZÉLESSÉG: 41 CM
DERÉK SZÉLESSÉG: 30 CM
BELSŐ SZÁR HOSSZÚSÁG: 52 CM
KÜLSŐ SZÁR HOSSZÚSÁG: 76 CM
CIPZÁR HOSSZA: 15 CM
CIPZÁR + GOMB: 16 CM
ALSÓ SZÁR SZÉLESSÉG: 18 CM
VÁDLI SZÉLESSÉG: 19 CM
NADRÁG HOSSZA ELŐL: 75 CM
NADRÁG HOSSZA HÁTUL: 77 CM
TELJES SZEKRÉNY ÜRÍTÉST TARTOK!
BÁRMILYEN KÉRDÉSRE SZÍVESEN VÁLASZOLOK!
MINDEN TERMÉKET POSTÁZOK A POSTAI DÍJKALKULÁTOR ALAPJÁN!
DOBOZBAN, GONDOSAN BECSOMAGOLVA, A TERMÉK VÉDELME ÉRDEKÉBEN, DE TERMÉSZETESEN A KISEBB DARABOKAT BORÍTÉKBAN IS TUDOM POSTÁZNI!
TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL CSAK 1 POSTAKÖLTSÉG VAN, JÓL NÉZZ SZÉT!
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉGET NEM SZÁMOLOK FEL! : )
KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VOLTÁL! : )
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 22:42
. NŐI 3/4ES HALÁSZ NADRÁG KISNADRÁG XS / S / M - Jelenlegi ára: 300 Ft
Canda férfi rövid ujjú ing L méret - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Anyaga 60 % pamut
40 % polyester .
Személyes átvétel a III. kerületben és a XIII. kerületben lehetséges előre egyeztetett időpontban és helyszínen.
A színe élénkebb élőben, mint a fotón.
Köszönöm, hogy megnézted a termékemet.
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 21:39
. Canda férfi rövid ujjú ing L méret - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

31-es fiú cipőcsomag - Jelenlegi ára: 599 Ft
alig használt meleg papucs
Lee Cooper fűzős tornacipő, vászoncipő, benti cipő
Jelenlegi ára: 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 19:59
. 31-es fiú cipőcsomag - Jelenlegi ára: 599 Ft
Lee Cooper fűzős tornacipő, vászoncipő, benti cipő
Jelenlegi ára: 599 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 19:59
. 31-es fiú cipőcsomag - Jelenlegi ára: 599 Ft
Oral-b pot fogkefe fej - Jelenlegi ára: 1 Ft
4 db van 1 csomagban pontatlan Oral-B pot fogkefe fej eladó
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 21:33
. Oral-b pot fogkefe fej - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 21:33
. Oral-b pot fogkefe fej - Jelenlegi ára: 1 Ft
441. s. Mozdonyos képeslap 14051145 - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
A fényképeken látható termék kerül értékesítésre, a felvételeken látható állapotban, minőségben!
Ha az állapottal, minőséggel, szállítási költséggel kapcsolatban bármilyen kérdése van, szívesen válaszolok rá a vásárlás előtt!
Szállítási módok:
- utánvétellel nem szállítok!
- átvétel személyesen az eladó lakhelyén munkaidőben lehetséges
-előre fizetés után postai úton, ajánlott levél vagy csomag formájában, amelynek díja a mindenkor érvényes postai díjszabás szerint, ez megtekinthető a Magyar Posta Zrt honlapján!
A szállítási díjat a termék és csomagolás együttes súlya, valamint költsége határozza meg!
A postai szolgáltatásért felelősséget nem vállalok, javaslom, hogy vegye igénybe a postai szolgáltatásra az értéknyilvánítást! Az értéknyilvánítás díja megtekinthető a posta honlapján!
Levél elveszése esetén csak akkor ügyintézek a postánál, ha a levelére kért értéknyilvánítást!
Ha 8 napon belül nem történik meg a fizetés, akkor a 9. napon automatikusan NEGATÍV minősítést adok, és a terméket újraindítom a Vatera piacterén!
Kérem, csak akkor licitáljon, ha fenti feltételeket elfogadja!
Köszönöm figyelmét!
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 18:01
. 441. s. Mozdonyos képeslap 14051145 - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Solár világítós kandelláber lámpa - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Míg a természet álmot alszik a világító kandelláber szép látványt nyújt.
bel és kültérre is egyaránt alkalmas(időjárásálló)
rudazatot egyszerűen a fülbe lehet szúrni és ráakasztani a lámpát
napelem és az akkumulátor a tartozéka
Anyaga: műanyag
Méretek: 20 x Ø 12 x 60 cm
csomagolás nélküli új termék
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 16:59
. Solár világítós kandelláber lámpa - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Primark 3 db-os pandás trikócsomag 5-6 évesre - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Primark 3 db-os trikócsomag 5-6 éves kislányra való. 3 db, különböző színű és mintájú - tehénkés, virágos, pandás - trikó, spagettipánttal.. Könnyű, kényelmes, kellemes viselet.
Új, Angliában vásárolt szép, jó minőségű termék.
Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 15:54
. Primark 3 db-os pandás trikócsomag 5-6 évesre - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Új, Angliában vásárolt szép, jó minőségű termék.
Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 15:54
. Primark 3 db-os pandás trikócsomag 5-6 évesre - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
2db Pioneer P26 láncfűrész javításra - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Eladó a képeken látható 2db Pioneer P26 típusú, 51 cm3-es láncfűrész.
Mindkét fűrész hibás, ezért javításra vagy alkatrésznek ajánlom őket!
Az a gép, amelyiken van kuplung és csillagkerék, az néha elindul, alapjárata nincs, olajzása működik.
A másik gép, amelyiken nincs kuplung és csillagkerék, az is néha elindul. Van amikor pöfög egy darabig, van amikor leáll. Olajzása nem működik.
Benzin, olaj keverési arány 1: 25.
Az ár a két fűrészre együtt értendő!
Mivel hibás gépekről van szó, ezért garancia és visszavásárlás nincs!
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 14:39
. 2db Pioneer P26 láncfűrész javításra - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

18k fehérarannyal bevont "csavart&... - Jelenlegi ára: 4 232 Ft
Nyaklánc:
- 18 karátos fehérarany bevonattal,
- lila színű Swarovski kristályos díszítéssel,
- állítható hosszúságú lánccal ( 40 cm ? 45 cm ).
Súlya: 7 g.
Medál mérete: 2, 5 cm x 1, 1 cm.
Nagyon bájos, gyönyörű kristályos ékszer !
A megadott méreteket kérjük vegyék figyelembe !
Jelenlegi ára: 4 232 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. 18k fehérarannyal bevont "csavart&... - Jelenlegi ára: 4 232 Ft

2015. április 25., szombat
barna, állatmintás, vízlepergetős anyag - Jelenlegi ára: 399 Ft
Kedves Varrónő társam!
Köszönöm, hogy benéztél oldalamra és köszönet a több mint 1390 vásárlónak a 5000 vásárlást és bizalmat.
Ez a meghirdetett anyag: 150 cm széles x 50 cm hosszú darabra van az ár meghatározva. Egyben mérek.
Nem nyúlik, könnyű, szép esésű vízlepergetős anyag.
Ajánlom hobbi varrónőknek is, mivel nem nyúlik, könnyű varrni. Essőkabát, szél dzseki, kiegészítő pl. táska, öv is készíthető belőle. Kertibútor letakarásásra is ajánlom.
Jó licitálást, vásárlást kívánok!
Jelenlegi ára: 399 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 12:53
. barna, állatmintás, vízlepergetős anyag - Jelenlegi ára: 399 Ft

98/104 H&M kislány tunika, felső - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képen láthatóH&M-ben vásárolt kislány felső. Hibátlan, újszerű állapotban van.
Kizárólag csak a kislányom hordta, állat és füst mentes lakásból. Nézd meg a többi termékememet is.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 12:16
. 98/104 H&M kislány tunika, felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

absztrakt mintás AMISU felső top blúz tunika - Jelenlegi ára: 890 Ft
Ruháim többsége vagy kevéssé vagy egyáltalán nem használt. Mivel kismama lettem, ezeknek a daraboknak már nincs helye a gardróbomban. A ruhák tiszták, de a szekrényben állás miatt mosást igányelhetnek, viszont nekem erre már sajnos nincs kapacitásom.
Keveset használt, absztrakt mintás, jó anyagú tunika.
címke méret:
mell: cm
derék: cm
alja: cm
hossz: cm (válltól)
ujjhossz: cm (nyaktól)
FIGYELEM! Mivel kismama vagyok, a személyes átvételt csak körülményesen tudom megoldani, ha egyáltalán. Kérlek, ezzel kapcsolatban előre egyeztess velem itt a vaterán vagy vásárlás után e-mailben! Postázni is heti 2x tudok max.
Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 11:24
. absztrakt mintás AMISU felső top blúz tunika - Jelenlegi ára: 890 Ft

Mad Max 1., 2., 3. dvd!!! - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Eredeti, magyar kiadású, karcmentes lemezek; feliratos verziók!!!
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 09:49
. Mad Max 1., 2., 3. dvd!!! - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 09:49
. Mad Max 1., 2., 3. dvd!!! - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Sony Ericsson Xperia X10 Mini kijelző - Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Sony Ericsson Xperia X10 Mini kijelző
Új!
Előre utalás után 2-3 hét a szállítási idő!
Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 08:18
. Sony Ericsson Xperia X10 Mini kijelző - Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Új!
Előre utalás után 2-3 hét a szállítási idő!
Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 08:18
. Sony Ericsson Xperia X10 Mini kijelző - Jelenlegi ára: 4 550 Ft
ThinkFun - Tilt - Jelenlegi ára: 7 588 Ft
Egyszemélyes fejlesztő játék, ahol a játéktáblán lévő korongokat kell a tábla döntésével a középső csapdába ejteni, de vigyázat, csak a zöldeknek szabad leesniük, a kékeknek fent kell maradniuk. Méret vagy szín választási lehetőség esetén, kérjük azt a megjegyzés mezőbe szíveskedjenek feltüntetni. A kép csak illusztráció!
Jelenlegi ára: 7 588 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. ThinkFun - Tilt - Jelenlegi ára: 7 588 Ft
Jelenlegi ára: 7 588 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. ThinkFun - Tilt - Jelenlegi ára: 7 588 Ft
REPLAY férfi cipzáras felső - Jelenlegi ára: 11 990 Ft
REPLAY férfi cipzáros felső, most nagyon kedvező áron!
L-méret
Új, Címkés
Nézzél hozzá illő farmert, polót a termékeim között!
Kellemes vásárlást kívánok : )
Jelenlegi ára: 11 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 06:56
. REPLAY férfi cipzáras felső - Jelenlegi ára: 11 990 Ft

Mosogató csaptelep egykaros, króm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Kiváló minöségü Mosogató csaptelep egykaros, króm
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 06:08
. Mosogató csaptelep egykaros, króm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 06:08
. Mosogató csaptelep egykaros, króm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Telefonvédő gumi / szilikon (S-line) ÁTLÁTSZÓ, ... - Jelenlegi ára: 1 899 Ft
Telefonvédő gumi / szilikon (S-line) ÁTLÁTSZÓ, GP-47786
Telefonok és tartozékok / Mobiltelefon tartozék / Huawei / Huawei Ascend G630
Termék elérhetősége: külső raktárról, 1-3 munkanap
utángyártott - - (Huawei Ascend G630)
Több darab rendelése (vagy más termékekkel együtt rendelése) esetén a szállítási díj nem változik - még ha a Vatera rendszere ezt is jelzi! A házhozszállítás díja országosan fix: 990 Ft. Személyes átvételre díjmentesen Budapesten a XI. kerületben van lehetőség.
 , gtm47786  , 5996457477869
Jelenlegi ára: 1 899 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Telefonvédő gumi / szilikon (S-line) ÁTLÁTSZÓ, ... - Jelenlegi ára: 1 899 Ft

SAMSUNG GALAXY S 2 i9100 masnis tok + fólia - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
A képen látható színekben, mintában rendelhető.
8-10 munkanapos szállítási idővel (utalástól számítva)
Kérlek utaláskor a megjegyzésrovatban tüntesd fel a FELHASZNÁLÓ NEVED!!!!! !
Kérlek érdeklődj, hogy éppen akkor a kért színben rendelhető-e... az a biztos. Köszönöm!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-15 00:02
. SAMSUNG GALAXY S 2 i9100 masnis tok + fólia - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Samsung Galaxy S5 Zoom* K zoom flip tok + ceruza - Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Oldalra nyíló kártyatartós állvány flip tok érintőceruzával.
Rendelésre : 6-10 munkanapos szállítási idővel (utalástól számítva)
Kérlek érdeklődj, hogy éppen akkor a kért színben rendelhető-e... így a biztos. Köszönöm!
Postaköltség : elsőbbségi ajánlott levélként postázva 590 Forint.
Utánvéttel nem postázom.
Fizetni kizárólag előreutalással , illetve postán keresztül, rózsaszín csekken lehetséges.
Személyes átvétel sajnos nem megoldható , kizárólag postai úton tudom küldeni a terméket.
Garancia 1 hét.
Kapcsolattartás , egyeztetés kizárólag e-mailben a pontosabb nyilvántartás miatt.
Rendelését , bizalmát előre is köszönöm!
Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 23:25
. Samsung Galaxy S5 Zoom* K zoom flip tok + ceruza - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

A "boldog" PUTTÓ, kitüző USA-ból M: 35 mm - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Kiváló állapotban, nem hiányos.
A terméket szívesen postázom is.
(1)
Személyes átvétel: Budapest XIII. Kerület. Kék metró, LEHEL. tér, BULCSÚ utcai kijárat. Szinte bármikor.
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a postaköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek. Személyes átvételnél is kérem az egy hét betartását.
Egy hét után az árút ismét felteszem és a transz-akciót negatívnak értékelem.
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 22:39
. A "boldog" PUTTÓ, kitüző USA-ból M: 35 mm - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Női 39 cipő vadász trachten dirndl stb. ruhákhoz - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható fekete női magassarkú cipő, dobozával együtt. Mérete 39-es, anyaga bőr, belső talphossz 25 cm, sarok magasság 5 cm. Hagyományörző, tiroli, trachten, vadász jellegű ruhák kitűnő kiegészítője. Sajnos nekem kicsi : (
Személyes átvétel és próba kizárólag XVI. ker. lakcímen, illetve postázom is.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 21:42
. Női 39 cipő vadász trachten dirndl stb. ruhákhoz - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

EVM Garbage Snowcat Crane Roadworks Mining Titanic - Jelenlegi ára: 1 190 Ft
EVM Garbage Snowcat Crane Roadworks Mining Titanic
Eredeti, gyári fóliás, bontatlan szimulációs játékszoftverek.
EVM szimulációs játékszoftverek:
Garbage Truck 2011
Snowcat
Crane
Roadworks
Mining & Tunneling
Titanic - The Underwear Simulator
Az ár darabár!
!!! AKCIÓ!!!
3 darab vásárlása esetén Ingyen Postázom!!!
6 darab vásárlása esetén Ötöt Fizetsz És Ingyen Postázom!!!
A képek a termékről készültek.
Személyes átvételnél természetesen a helyszinen megtekinthető. Postázásnál nem tudok felelősséget vállalni a termék sértetlenségéért.
A leütést követően 8 munkanap áll a vevő rendelkezésére az adás-vétel lebonyolítására, ettől csak előzetes megbeszélés után tekintek el. Minden más esetben negatív értékelés mellett érvénytelennek tekintem az aukciót.
Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 20:45
. EVM Garbage Snowcat Crane Roadworks Mining Titanic - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

Naci vásár! H&M pöttyös leggings 128 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
H&M leggings
128, 7-8 éves
Új, címkés.
A termékek nem alkuképesek!
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 19:44
. Naci vásár! H&M pöttyös leggings 128 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Eve balerina cipő - Jelenlegi ára: 800 Ft
Használt és a jó állapotú közé tenném, bth: 25 cm.
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 18:57
. Eve balerina cipő - Jelenlegi ára: 800 Ft
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 18:57
. Eve balerina cipő - Jelenlegi ára: 800 Ft
Focikapu EJET SOCCER GOAL - Jelenlegi ára: 14 990 Ft
Focikapu EJET SOCCER GOAL
Masszív csővázas, fém kerti focikapu hálóval. Mérete: 214×153×77 cm. A háló és a kapura felrakható célzókeret tartozék.
Gyári új, jótállással.
Készlettől függően raktárról, vagy rendelésre. Vásárlás előtt kérjük, egyeztess!
Az itt látható kép katalógus kép!
Kérjük, a nevünk mellett található i+ ikonra kattintva, olvasd el a cégünkről szóló külön információt !
Kérjük, hogy a nem regisztrált, ellenőrizetlen, értékeléssel nem rendelkező, komoly szándék nélküli érdeklődők ne licitáljanak, mert a meghiúsult üzletek rengeteg felesleges munkát és bosszúságot okoznak. Regisztráció nélküli, vagy legalább 5 pozitív értékeléssel nem rendelkező vásárlót csak előre utalással szolgálunk ki !
Jelenlegi ára: 14 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 17:45
. Focikapu EJET SOCCER GOAL - Jelenlegi ára: 14 990 Ft

2015. április 24., péntek
26-os gyapjú mamusz,vadi új!!! - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Eladó a képen látható 26-os méretű tiszta gyapjú mamuszka
Sajnos nem lett jó a méret: (
Jó puha, meleg!
Kérdésre szívesen válaszolok!!
pOSTA O. K
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 16:42
. 26-os gyapjú mamusz,vadi új!!! - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Sajnos nem lett jó a méret: (
Jó puha, meleg!
Kérdésre szívesen válaszolok!!
pOSTA O. K
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 16:42
. 26-os gyapjú mamusz,vadi új!!! - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Baby poló - Jelenlegi ára: 400 Ft
baby poló, rövid ujju, Tu, 3-6 hónapos korig, 100% pamut. 62-68-as méret.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 15:45
. Baby poló - Jelenlegi ára: 400 Ft
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-07 15:45
. Baby poló - Jelenlegi ára: 400 Ft
ADAMS KIDS UJJATLAN MELLÉNY 1-1,5 ÉVESRE (tk1335) - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Keveset használt Amerikából és Hollándiából származó termékekkel foglalkozunk. 4 TERMÉK EGYSZERI VÁSÁRLÁSAKOR, VAGY HA A TERMÉK ÁRA ELÉRI AZ 5500FT -OT INGYEN POSTA MPL POSTAPONTIG. A TERMÉK KEVESET HASZNÁLT JÓ ÁLLAPOTÚ , BÉLELT MELEG GYEREK UJJATLAN MELLÉNY.. A TERMÉK JÓ ÁLLAPOTÚ NEM KOPOTT, NEM SZAKADT, NEM LYUKAS.
TERMÉKEINK HOLLANDIÁBOL SZÁRMAZNAK---MOSVA TISZTÍTVA NINCSENEK----(FERTŐTLENÍTVE IGEN)
.
Felelőséget csakaz ajánlott levélként illetve postai csomagként, vagy MPL vatera futárral feladott küldeményekre vállalok.
Saját kérésre sima levélként feladott küldeményekre posta elvesztés esetén kártérítést nem fizetek. A termékről és a szállítási díjjról áfás számlát mellékelek a csomagban, arra a névre és címre amit a vatera kiad.
POSTÁZÁS HETENTE KÉT NAPON SZERDÁN ÉS PÉTEKEN TÖRTÉNIK, A SZÁMLÁT A TERMÉRŐL ÉS A POSTAKÖLTSÉGRŐL MINDEN ESETBEN A CSOMAGBAN TALÁLOD!
Személyes átvétel kizárólag Gödöllőn lehetséges, sem Pesten , Sem sehol máshol! A MAGYAR JOGSZABLYOK SZERINT AZ INTERNETES ELADÁSOKNÁL AZ ÁTVÉTELTŐL SZÁMÍTOTT 14 NAPON BELÜL A VÁSÁRLÁSTÓL ELÁLHATSZ, A TERMÉKET VISSZAKÜLDHETED AMENNYIBEN NEM VAGY ELÉGEDETT, AMINT A VISSZAKÜLDÖTT TERMÉKET ÁTVETTÜK A VÉTELÁRAT ÉS CSAK AZT , POSTAKÖLTSÉGEK NÉLKÜL VISSZAUTALJUK! MINDEN TERMÉKRŐL RÉSZLETES FOTÓ KÉSZÜL, MELY TÜKRÖZI A TERMÉK ÁLLAPOTÁT!
HA BÁRMELY TERMÉKET VISSZAKÜLDESZ, MINDEN ESETBEN A VISSZAFELÉ ÚT POSTAKÖLTSÉGÉT NEKED KELL FIZETNED!!
A vatera minden vásárlás után automatikusan értesítőt küld e-mailt, melyben minden az utaláshoz , ill kapcsolatfelvételhez szükséges adatot megtalálsz! KÉRLEK LEÜTÉSTŐL SZÁMÍTOTT 7 NAPON BELÜL AZ ANYAGI RÉSZÉT RENDEZZD, ELLENKEZŐ ESETBEN ELÁLLOK AZ ELADÁSTÓL---NEGATÍV ÉRTÉKELÉS MELLETT.
TERMÉSZETESEN HA TÖBB TERMÉKET VÁSÁROLSZ A TERMÉKET ÖSSZEVÁRHATÓK, HOGY 1 CSOMAGBAN MENJEN, CSAK TUDJAK RÓLA
AMENNYIBEN AZ OLDALUNKON LICITÁLSZ, VAGY FIX ÁRON VÁSÁROLSZ ELFOGADOD A SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEKET! HA NEM ÉRTESZ EGYET BÁRMELY FELTÉTELLEL KÉRLEK NE VÁSÁROLJ TŐLÜNK
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 13:25
. ADAMS KIDS UJJATLAN MELLÉNY 1-1,5 ÉVESRE (tk1335) - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Melegítő együttes, alsó+felső, kislány, 140-es - Jelenlegi ára: 400 Ft
Debrecenben eladó (postázással is) egy 140-es méretű, világos rózsaszín, kislány melegítő/szabadidő ruha együttes
Bevarrt mérete: 140-es, pontos méretek alább
Alsó:
Oldalán végig két fehér csík
Oldalzsebek
Dereka gumírozott
Nadrág hossza: 72 cm
Ülepmagasság: 26 cm
Derékbőség: 24 cm – 41 cm (gumis)
Felső:
Galléros, végig cipzáros
Elején bal oldalt felül és jobb oldalt alul minta
Gallér alatt kis hiba, amely néhány öltést igényel (egyik fotón ez látszik)
Cipzár hossza: 49 cm (a cipzár végig fut a galléron is)
Eleje hossza: 48 cm
Ujja hossza: 45 cm
Vállszélesség: 36 cm
Mellbőség: 43 cm
A cuccaink dohányzásmentes és kisállat nélküli, tiszta, rendes háztartásból kerülnek ki.
Kérlek, nézd meg a többi meghirdetett termékünket is!
Tervezett költözés miatt sok olyan dolgot árulunk, amely használva is alig volt.
A szállítási díjakat nézd meg a SZÁLLÍTÁSI, FIZETÉSI FELTÉTELEK fülön!
Normál méretű, súlyú és becsomagolható portékák esetében 10. 000 ft vásárlási értéktől a postaköltséget átvállalom.
Ha kérdésed van, ne habozz, kérdezz bátran!
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 12:28
. Melegítő együttes, alsó+felső, kislány, 140-es - Jelenlegi ára: 400 Ft

művirág RÓZSASZÁL, NYÍLOTT, 50 CM, CIKLÁ #1532492 - Jelenlegi ára: 140 Ft
RÓZSASZÁL, NYÍLOTT, 50 CM, CIKLÁMEN .
Jelenlegi ára: 140 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 11:04
. művirág RÓZSASZÁL, NYÍLOTT, 50 CM, CIKLÁ #1532492 - Jelenlegi ára: 140 Ft
Jelenlegi ára: 140 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 11:04
. művirág RÓZSASZÁL, NYÍLOTT, 50 CM, CIKLÁ #1532492 - Jelenlegi ára: 140 Ft
Polo by Ralph Lauren L-es férfi galléros felső - Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Újszerű állapotú eredeti Ralph Lauren sötétzöld fehér csíkos galléros gombos felső. Mérj!
Mell: 59 cm
Váll: 46 cm
Ujja: 65 cm
Hossz: 75 cm
Ajánlott levélként is tudom postázni az aktuális postai díjszabás szerint.
Nézd meg a többi termékem is sok ugyanekkora méretű terméket töltök fel szekrényürítés miatt. Vásárolj több terméket a postaköltségen spórolsz!
Nézd meg a többi termékem is!
Fizetési lehetőségek:
-rózsaszín csekk
-átutalás
-személyes átvétel Esztergomban
Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 10:16
. Polo by Ralph Lauren L-es férfi galléros felső - Jelenlegi ára: 4 490 Ft

Számítógépek - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
A képeken látható számítógépek irodaürítés miatt eladóak. Tápkábelek hiányoznak. Egyéb problémák nincsenek, mindegyik eszköz működik. Szállítás a vevő feladata. Ár darabonként: 7 000 Ft, amely irányár, mennyiségi kedvezmény, illetve megegyezés lehetséges.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2015-04-29 09:34
. Számítógépek - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2015-04-29 09:34
. Számítógépek - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
H&M Verdák Verda pufi mellény 86-92 - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Eladó - állatszőr-, és dohányfüstmentes lakásból - a képeken látható H&M Verdák pufi mellény 86-os méretben. Méretek: hossz: 34cm, mellbőség: 32cm. Méretváltás miatt az utolsó képen lévő ruhák is külön aukciókon érhetőek el!
Állapota : használt, hibátlan
Postaköltség: 725-Ft
Személyes átvétel helyszínei csak: Bp. XVIII. Ganzkertváros Kandó tér körül, egy héten egyszer 12 óra körül XIX. Köki Terminál.
Együtt postázás Noddy74 felhasználóval megoldható!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 08:29
. H&M Verdák Verda pufi mellény 86-92 - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

fiat puntó jobb bal első szélvédő - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó. Fiat puntó jobb bal első szélvédő 1994-től 2001-ig gyártott típusokhoz. A postázás megoldható!
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 07:12
. fiat puntó jobb bal első szélvédő - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 07:12
. fiat puntó jobb bal első szélvédő - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Angelo Muroni ing 40-es (99) - Jelenlegi ára: 999 Ft
40-es méretű hosszú ujjú ing, mosást, vasalást igényel, mert a szekrény alján volt. Kérésre mérek. 100 % pamut. Mellbőség: 120 cm nyugalmi állapotban, vállszélesség: 49 cm, hossza: 72 cm, ujja hossza: 61 cm,
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 06:34
. Angelo Muroni ing 40-es (99) - Jelenlegi ára: 999 Ft
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 06:34
. Angelo Muroni ing 40-es (99) - Jelenlegi ára: 999 Ft
Krause 130068 Kétoldalon járható, gurítható alu... - Jelenlegi ára: 34 990 Ft
Műszaki adatok
Fokok/fokozatok száma: 2 x 3
Fokozatmélység: 80
Munkamagasság (max. ): 2. 65
Magasság (max. ): 0. 65
Súly: 2. 4 kg
Szín: alumínium
Jelenlegi ára: 34 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Krause 130068 Kétoldalon járható, gurítható alu... - Jelenlegi ára: 34 990 Ft

Opel Corsa C 2000.09.01-2006.08.31 - Első lökhárít - Jelenlegi ára: 11 520 Ft
Első lökhárító belső merevítő (OP0717A)
Opel
 Opel Corsa C 2000. 09. 01-2006. 08. 31 (OPECor C)
 Opel Corsa C Combo 2000. 09. 01-2011. 08. 31 (OPECorComC)
 Opel Twin-Top 2003. 09. 01-2009. 08. 31 (OPETig Twi)
Jelenlegi ára: 11 520 Ft
Az aukció vége: 2015-05-14 00:20
. Opel Corsa C 2000.09.01-2006.08.31 - Első lökhárít - Jelenlegi ára: 11 520 Ft

Hyundai H1 1 1997.01.01-2007.12.31 - Rács a lökhár - Jelenlegi ára: 3 104 Ft
Rács a lökhárítóba bal (02-től) R (KBS01-34111)
Hyundai
 Hyundai H1 1 1997. 01. 01-2007. 12. 31 (HYUH1 1)
Jelenlegi ára: 3 104 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 23:28
. Hyundai H1 1 1997.01.01-2007.12.31 - Rács a lökhár - Jelenlegi ára: 3 104 Ft
Hyundai
 Hyundai H1 1 1997. 01. 01-2007. 12. 31 (HYUH1 1)
Jelenlegi ára: 3 104 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 23:28
. Hyundai H1 1 1997.01.01-2007.12.31 - Rács a lökhár - Jelenlegi ára: 3 104 Ft
PS4 Playstation 4 Controller Thumb Grips védő - Jelenlegi ára: 890 Ft
Eladó a képen látható kiválló minőségű Ps4 kontroller védő - felújító " Controller Thumb Grips"!
Segítségével megvédhető a kar kopása, illetve a kopott kar feújítható!
Különböző színekben!
Ára: 890Ft/pár
(Vaterán 1 darab vásárlása 1 pár értendő! )
6-os 7-es képet én készítettem a termékről!
Készleten:
Piros: 10 pár
Kék: 10 pár
Fekete: 20 pár
Fehér (nem átlátszó fehér 6-7. kép): 10 pár
Vásárláskor kérlek jelezd milyen színben szeretnéd!
Sima levélként történő feladás, (+200 postaköltség) csak saját felelősségre !
Átvehető Budapest XI. ker 0-24ig, illetve Szigetszentmiklóson, vagy postázva!
A PlayStation 4 megjelenésével a Sony konzoljának DualShock kontrollercsaládjában is igazi generációváltás vette kezdetét, aminek köszönhetően az irányítók nem csak ergonomikusabb kialakítást kaptak, hanem olyan extrákat is, mint például az érintésre érzékeny felület, a mozgásérzékelő, vagy a Share-gomb.
Habár a DualShock 4 teljes egészében ergonomikusabb kialakítású és felületű gombokat kapott, a PlayStation 4 Controller Thumb Grips kiegészítővel most mégis lehetőséged lesz arra, hogy még jobb tapintásúvá varázsold és emellett védd isa két analóg kart.
A kis gumilapocskák tökéletesen megfelelnek arra az esetre, ha például a sok használattól már teljesen lekopott volna az analóg karok felülete, netán nem vagyunk megelégedve a gyári kialakítással, és szeretnénk egyszerűen, valamint olcsón átalakítani a vezérlőt úgy, hogy az teljes mértékben a mi kényelmünket szolgálja.
A kiegészítő bárki számára könnyedén használható, így alig néhány másodpercre és csak a kézügyességünkre lesz szükségünk ahhoz, hogy felpattintsuk azt a DualShock 4 analóg karjára.
Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 22:34
. PS4 Playstation 4 Controller Thumb Grips védő - Jelenlegi ára: 890 Ft

4-5 éves (104) egyberészes pizsama, egybepizsi - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
4-5 éves pizsama overál, egyberészes pizsama, pizsirugi, ki hogy hívja : )
imádtuk, sokat hordtuk de még jó állapotú, egyetlen hibát fedeztem fel, fotóztam
Sok márkás, kedvenc darabjainkat teszem fel, le ne maradj róluk, használd az automatikus licitet! Folyamatosan töltöm a ruhákat, érdemes hetente visszanézned, vagy jelölj meg a kedvencekben!
Háztartásunk állat- és dohányfüst mentes! Kérésre mérek is, ha szükséges, azonban sokáig dolgozom minden nap, késő este fogok tudni csak válaszolni!
LICITET NEM TÖRLÖK
KÉREM CSAK AZ LICITÁLJON, AKI 5 MUNKANAPON BELÜL RENDEZI A VÉTELÁRAT, ha több határidőt szeretnél kérlek előre jelezd
A postaköltség csak saccolt, mérleg hiányában, utalás előtt pontosítsuk! Utánvéttel nem postázok, csakis előre utalást követően.
Személyes átvételi lehetőség Miskolcon pontosan megadott címen a Győri kapuban vagy munkaidőben a Zsigmondy úton
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 21:24
. 4-5 éves (104) egyberészes pizsama, egybepizsi - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Amway - Glister fogkrém 150 ml / 200 g - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
- SYLODENT*-et tartalmaz, a silica tisztító és fényesítő összetevő
- Fluoridot tartalmaz
- Frissíti a leheletet
- Eltávolítja a lepedékeket
- Felveszi a küzdelmet a fogszuvasodás ellen
- Biztonságosan tisztít
- Tisztítás során nem károsítja a fogzománcot
- Fehéríti a fogakat-eltávolítja a kávé, a tea, és a dohány okozta elszíneződéseket
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 20:28
. Amway - Glister fogkrém 150 ml / 200 g - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Nikon HB-7 II szirom fényellenző - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Eladó egy új utángyártott Nikon HB-7 II szirom fényellenző.
Alkalmas:
Nikon AF 80-200 f/2, 8D ED zoom objektívhez.
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 19:30
. Nikon HB-7 II szirom fényellenző - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Alkalmas:
Nikon AF 80-200 f/2, 8D ED zoom objektívhez.
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 19:30
. Nikon HB-7 II szirom fényellenző - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Machu Picchu bélelt túranadrág (M) - Jelenlegi ára: 2 400 Ft
M-es méretű Macho Picchu márkájú szabadidő és túranadrág, gumis derékkal , cipzáros sliccel, vékony béléssel. A szára lent cipzárolható ill. gunipókkak összehúzható, elől hátul cipzáros zsebellel. Derekánál pici javítás, egyébként hibátlan , tökéletes állapotban.
Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 18:28
. Machu Picchu bélelt túranadrág (M) - Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 18:28
. Machu Picchu bélelt túranadrág (M) - Jelenlegi ára: 2 400 Ft
2015. április 23., csütörtök
zöld unikite ásvány szív nyaklánc KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 590 Ft
Nagyon szép zöld unikite ásványból készült szív medál ezüst színű láncon.
Lánc hossza: 38 cm
Medál mérete: 2×2 cm
KÉSZLETEN VAN!
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 17:38
. zöld unikite ásvány szív nyaklánc KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 590 Ft
Lánc hossza: 38 cm
Medál mérete: 2×2 cm
KÉSZLETEN VAN!
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 17:38
. zöld unikite ásvány szív nyaklánc KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 590 Ft
új H&M Logg 152 álomszép fodros blúz 3990 sale - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Új H&M 152 fehér fodros hosszú ujjú blúz, ajánlom anyák napjára is.
11-12 éveseknek
100% pamut
eredeti ár 3990 ft
A képen katalógus fotó látható
hossza: 55 cm,
mell 38 cmx2
ujj hossz: 43 cm +7 cm váll
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 16:53
. új H&M Logg 152 álomszép fodros blúz 3990 sale - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Domyos Kung Fu 700 alsó-felső + öv ruházat - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Hagyatékból eladó a fenti ruha ( felső, nadrág, öv. ) Amit tudni kell róla: a nadrág nem volt sosem használva, a felső és az öv igen, de nem látszik rajta. Csak egyben eladó!
Kérdezz nyugodtan ha több információra van szükséged a termékkel kapcsolatban.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-03 13:21
. Domyos Kung Fu 700 alsó-felső + öv ruházat - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Yessica felső tunika S - Jelenlegi ára: 790 Ft
Méret: S
Mell- és csípőszélesség: (2x)38-48cm
Derék: (2x)36-46cm
Hossza: 61cm
Anyaga: viscosa/elastane
Szín: többszínű
Kérésre az aukció zárását előbbre hozhatom.
Mivel nem vagyok mindig internet közelben
az aukció befejezését követően az aktuális vásárlómnak 24 órán belül
Email-n értesítést küldök az utaláshoz szükséges adatokkal
illetve a személyes átvétellel kapcsolatos információkról.
Megkérek mindenkit a szabályzatra vonatkozólag 3 napon belül
szíveskedjen felvenni velem a kapcsolatot
és lehetőleg 7 napon belül rendezni az adás-vételt...
Személyes átvételre kizárólag a helyszínen (16. ker. ) van lehetőség
a terméket nem áll módomban sehová szállítani (a postát kivéve).
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 12:29
. Yessica felső tunika S - Jelenlegi ára: 790 Ft

pókemberes cipő 28-as - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
eladó pókemberes kis cipő. szép állapotban. tépőzáras
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 11:44
. pókemberes cipő 28-as - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 11:44
. pókemberes cipő 28-as - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
SZILIKON CSOKI/ BON.BON FORMA -AZONNAL - Jelenlegi ára: 800 Ft
SZILIKONOS CSOKOLÁDÉ ÖNTŐFORMA
100% SZILIKON
-40C-230C
NEM TAPAD
SÜTŐBEN, FAGYASZTÓBAN IS HASZNÁLHATÓ
TELJESEN ÚJ BONTATLAN CSOMAGOLÁSBAN
AZONNALI POSTÁZÁSSAL
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 10:30
. SZILIKON CSOKI/ BON.BON FORMA -AZONNAL - Jelenlegi ára: 800 Ft
Billabong sailor fit kantáros farmer 27 - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Billabong Sailor fit kantáros farmernadrág, újszerű állapotban, az alján látszik csak, h használva volt. Beleírt méret 27.
Kérlek, az általam mért méreteket vedd figyelembe, mert mérethiba miatt nem tudom visszavenni!
Külső hossz: 101cm
Belső hossz: 84cm
Derék: 39cm
Csípő: 48cm
Csak ajánlva postázok! Személyes átvétel csak Újszegeden, a Napfényfürdő bejáratánál lehetséges, előre megbeszélt időpontban!
Nagy családi gardrób űrítést tartunk, csak saját ruhák közül válogathatsz, melyek eredetiek és márkásak! Folyamatosan töltök fel a következő hetekben, tehát érdemes visszatérned!
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2015-05-02 10:00
. Billabong sailor fit kantáros farmer 27 - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

Gázolaj szivattyú 12V - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
ÚJ! MAR-POL lengyel márka. Gázolaj olaj szivattyú , 12V, 55L/min. , 3m emelési , 15m szállítási táv. Postaköltség 1765ft .
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2015-04-23 08:41
. Gázolaj szivattyú 12V - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2015-04-23 08:41
. Gázolaj szivattyú 12V - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
& Relakz r.ujjú trendi fehér férfi len ing M - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Eredeti RELAKZ márkájú
minőségi, divatos, rövid ujjú,
nagyon trendi, fehér színű férfi ing.
Mérete: M-es
Anyaga: pamut
Hibátlan, szép állapotban.
Kérdés esetén állok rendelkezésre!!!
Ha időd engedi, akkor nézd meg a többi aukcióm,
márkás, luxus termékeket töltök fel, amit 1. - forintért is megvehetsz.
Posta:
Az aktuális postai díjszabás alapján adom meg,
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉGET, SOHA NEM SZÁMOLOK FEL!!!
A termékeket aznap postára adom, ahogyan a számlámra érkezik az összeg!
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 07:58
. & Relakz r.ujjú trendi fehér férfi len ing M - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Black&Decker rezgő csiszoló - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
A képen lévő állapotban, üzemképes.
Talp: 227x115mm
Fordulat: 10000-20000 osc/min
Teljesítmény 250W 220V
Kérem, tekintse meg többi termékeimet
Ha meg szeretné vásárolni, klikkeljen a "VEGYE MEG! " Gombra és máris az Öné, nem kell megvárni az aukció végét!
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2015-05-13 07:20
. Black&Decker rezgő csiszoló - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Lenovo Ideapad G580 G585 G570 billentyűzet- ÚJ - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Lenovo Ideapad G570 G575 G580 G585 B570 B575 Z560 Z565A Z565
Azonosítók a képek között!
Esetleges kompatibilitásért kérdezz!
Ha valami másra van szükséged ehhez a típus vagy máshoz jelezd és felrakom, ha van!!!
Utánvétel nem probléma és előre se kell utalnod semmit!!!
Postázás maximum 2 munkanapon belül.
Garancia 1 hét a kézhez vételt követően!
A hiba megállapításához a vevőnek vissza kell juttatni a terméket az egyeztetett címre.
Amennyiben az eladott termék a hibás a postaköltséget is állom!
Hibásan meghirdetett termékre semilyen garanica nem vonatkozik!!!
Tévedés és elírás joga fentartva!
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2015-04-23 06:32
. Lenovo Ideapad G580 G585 G570 billentyűzet- ÚJ - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Corsair XMS2 TWIN2X 4GB (2x2GB) DDR2 800Mhz mem... - Jelenlegi ára: 25 704 Ft
Corsair XMS2 TWIN2X 4GB (2x2GB) DDR2 800Mhz memória KIT CL5
Számítástechnika / Memória / DDR2 800 / KIT
Termék elérhetősége: külső raktárról, 1-3 munkanap
Corsair 4GB DDR2 (2x2GB 800Mhz PC2-6400 5-5-5-18) TWIN2X memória
EBOLTTípusDDR2  , Méret4 GB  , Órajel800 Mhz  , Időzítés (CL)5  , Feszültség1, 8 V  , Modul/csomag2 db  , /EBOLT
Gyártó szimbólumaTWIN2X4096-6400C5CTerméknévCorsair XMS2 2x2GB, 800MHz DDR2, non-ECC, CL5 DIMMGyártóCorsairTermékosztálySDR/DDR/DDR2/DDR3 memóriákMemória típusaDDR2Memória kapacitás4096 MBMemória busz frekvenciája800 MHzMemória típusaNon-ECCMemóriák száma a készletben2CAS Latency (CL) késleltetésCL5HűtőbordaIgenTovábbi információkCL5 (5-5-5-18)További információkwww. corsair. com [LINK]
Több darab rendelése (vagy más termékekkel együtt rendelése) esetén a szállítási díj nem változik - még ha a Vatera rendszere ezt is jelzi! A házhozszállítás díja országosan fix: 990 Ft. Személyes átvételre díjmentesen Budapesten a XI. kerületben van lehetőség.
Corsair  , twin2x4096-6400c5c  , 843591004503
Jelenlegi ára: 25 704 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Corsair XMS2 TWIN2X 4GB (2x2GB) DDR2 800Mhz mem... - Jelenlegi ára: 25 704 Ft

RÁKOSI MUNKA ÉRDEMREND !!! - Jelenlegi ára: 99 Ft
""DOBOZ CSAT HIÁNY """A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN, KÉREM TEKINTSE MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS KÖSZÖNÖM. A SZEMÉLYES ÁTADÁS PESTEN MEGOLDHATÓ.
Jelenlegi ára: 99 Ft
Az aukció vége: 2015-05-04 18:12
. RÁKOSI MUNKA ÉRDEMREND !!! - Jelenlegi ára: 99 Ft
Jelenlegi ára: 99 Ft
Az aukció vége: 2015-05-04 18:12
. RÁKOSI MUNKA ÉRDEMREND !!! - Jelenlegi ára: 99 Ft
Kyani Nitro Xtreme 15 ml - Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Kyani Nitro Xtreme 15 ml
A Kyani Nitro Xtreme a Kyani Nitro FX sportolóknak kifejlesztett, turbó változata.
Képzeld el, hogy a Nitro Xtreme egy üzemanyag adalék! Minél magasabb az oktánszám, annál jobb a teljesítmény. Ha növeled a nitrogén-monoxid mennyiségét, csúcs teljesítményt érsz el!
Erős alapokra építünk
A NitroFX – el kapcsolatos, jól megalapozott kutatásoknak köszönhetően a tartósítószerektől mentes Nitro Xtreme hatalmas lépésekben halad célja felé, ami a lehető legnagyobb mennyiségű természetes nitrogén - monoxid létrehozása az emberi testben. Első lépésként növeltük a nitrát mennyiségét, mivel a nitrát a nitrogén - monoxid képzésének legfontosabb eleme. Ezután hozzáadtunk más kulcsfontosságú elemeket is, amelyek nagy mértékben növelik az NO képződését és segítenek a testnek felhasználni azt. Ezek az alapvető összetevők - CoQ10, Magnézium, Cink, Krómium és Niacin - további jótékony hatással vannak az egészségre és általános jólétre. Együttesen ezek az erőteljes alkotóelemek a mai piac vezető termékét alkotják a nitrogén - monoxid – képzésben.
Nitrogén monoxidaz élet molekulája
A legújabb felfedezések azt mutatják, hogy a nitrogén – monoxid(NO) az emberi élet egyik nagyon fontos résztvevője. Ennek eredményeként egyre nő a kereslet a nitrogén – monoxid termelést elősegítő termékek iránt. Az NO alapvető szerepet játszik a lehető legjobb egészség elérésében. Számos kutatás azt mutatja, hogy az NO képes megvédeni, karban tartani és megjavítani a test összes sejtjét. A Kyani NitroFX piacvezető termék, mivel valós eredményeket mutat fel más termékek káros mellékhatásai nélkül.
Első helyezett az optimális egészség terén
A nagy hatású termékek létrehozásában a Kyäni az élen áll. Ahhoz, hogy vezető szerepét megtartsa, újabb mércét állított fel a többiek számáraez a Kyäni Nitro Xtreme
Ajánlott fogyasztási javaslat
2x5 csepp (valakinek 2x3 csepp is elég, ki kell tapasztalni)
Hogyan használja a Kyani termékeket?
A Kyani termékek illetve a Kyani Egészség Háromszög úgy lett kifejlesztve, hogy tökéletes harmóniájának köszönhetően biztosítsa szervezete számára a nélkülözhetetlen vitaminok és ásványok napi mennyiségét.
1. lépés
Reggel első lépésként, még a Kyani Sunrise fogyasztása előtt használja a Kyani NitroFX vagy Nitro Xtreme terméket. Ezzel felkészíti szervezetét arra, hogy a lehető leghatékonyabban felszívja a Kyani Sunrise tápanyagait.
2. lépés
Fogyasszon egy tasak Kyani Sunrise gyümölcslét, hogy nagyszerűen indítsa a napját! A Kyani Sunrise biztosítja a nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványokat és antioxidánsokat.
3. lépés
Energiapótlásként kora délután fogyasszon Kyani NitroFX vagy Nitro Xtreme cseppeket!
4. lépés
Az esti étkezés illetve a Kyani Sunset előtt ismételten fogyasszon Kyani NitroFX vagy Nitro Xtreme terméket.
5. lépés
Vegyen be 3 db Kyani Sunset kapszulát az esti étkezés során, hogy a hatékony tokotrineolok és omega 3 zsírsavak segítsenek helyreállítani szervezetét az alvás folyamán.
Személyes átvétel Budapest belvárosában, vagy a Körúton. Kyani többi termékét is tudom ajánlani.
Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2015-05-12 23:56
. Kyani Nitro Xtreme 15 ml - Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)